BLOG#13 2019.04.11.
Igazából eddig csupán azt válaszoltam mindenkinek: "Menj be egy üzletbe, ahol felpróbálhatod és meghallgathatod a fejhallgatókat, aztán az alapján dönts, másképpen nem hozhatsz igazán jó döntést - akármennyi embert kérdezel meg róla."
Nos, ez a válasz többé-kevésbé továbbra is helytálló, de két részben fogom kifejteni részletesebben:
Mint ahogy általában, most is Dj eszközökről beszélünk, de a következőkben leírtak részben igazak/felhasználhatóak tulajdonképpen más célú fejhallgató vásárlás esetén is (Stúdió, home, sport, fülbedugós, fejrerakós stb.)
Régóta tervezgetem, hogy összeszedem a legnépszerűbb Dj fejhallgatókat és összehasonlítom/letesztelem mindet egy körben. Nem is feltétlen azért, hogy megírhassam a tapasztalataimat hanem azért, hogy megtaláljam a számomra megfelelőt. Azonban, ahogy teltek múltak az évek, a fejhallgatók jöttek-mentek és eléggé meg is szaporodtak. Nem tudom pontosan mikor is kezdődött ez a nagy dömping, de a 2000-es évek elején még kb. 4-5 fejhallgató közül választhattunk - legalábbis dj szegmensben. Akkoriban a többi dj tapasztalatából lehetett jó következtetéseket levonni. Leginkább azért, mert gyakoriak voltak a típushibák, amik idővel kijöttek a nagyobb igénybevétel után. Napjainkban pedig már rengeteg fejhallgató közül válogathatunk, ezért kissé nehéz lenne mindet tesztelni egyszerre (valami biztos kimaradna), de igazából nem is lenne túl sok értelme.
Típushibák ma is vannak, a leggyakoribb és a legvégzetesebb hiba a törés. Jó néhány típusnál jött elő, hogy a pánt eltört egy idő után. Leginkább a csukló szerkezet anyaga fáradt meg. Ez ma már ritkábban fordul elő, mivel a gyártók tízen évek alatt végre rájöttek, hogy ez egy kulcs kérdés. De persze megeshet az ilyesmi ma is, mint ahogy a kábel törés, - csatlakozó meghibásodás és a fülpárna szakadás-kopás is. Így ha van egy konkrét kiszemelt típus amire rákívántál, mindenképpen nézz utána, hogy mennyire gyakoriak vele az ilyen esetek. Viszont kezeljük helyén ezeket a tüneteket! A törés 1-2 éven belül nyilván konstrukciós hiba, de az, hogy pár év alatt probléma adódik a kábellel, nem a világ vége. Nagy igénybevétel során ez természetes, ennek kapcsán inkább az a kérdés, hogy mennyire macerás (egyáltalán lehet-e) cserélni a kábelt az adott fülesen (többnyire a fő bevezető kábellel lehetnek gondok, de előfordul az L-R átkötő kábelnél is szakadás). A fülpárna kopás szintén természetes, van fejhallgatóm ami éveken át gyakorlatilag használat mentesen a tokjában pihent, de 4-5 év alatt a fül és a pánt párna borítása megfáradt/oszlásnak indult. Persze van amelyiken előbb, van amelyiken később jön ez elő, de pár ezerért cserélhető gyakorlatilag az összes fülesen, szerintem ezen nem illik tehát fennakadni!
Szerkezetileg bírnia kell a strapát. Akármennyire is vigyáz rá a DJ, könnyen előfordul, hogy leesik vagy elakad a kábele. Gyakran hurcoljuk, ezért megesik, hogy rápakolunk valamit akaratlanul - netán direkt. Itt érdemes kitérni egy nem is olyan apró dologra: a hordtáskára. Talán az összes dj füleshez jár valamilyen tok gyárilag, viszont a legtöbbször csak egy bőr(jellegű) zsák, ami max a karcoktól véd, vagy esetleg tompít egy-egy esést. Néha előfordul, hogy merev-falú tok jár a füleshez, ami sokat dobhat az élettartamon. Ilyen tokot külön is vásárolhatunk, ami nem túl olcsó, de azt gondolom hosszú távon megéri.
Vannak kényelmi kérdések is, amik nyilván egyénileg változnak: súly, méret, kábel hossza, fülpárna anyaga stb. (Ezek eddig nyilvánvaló dolgok, de ha már írok a témában, úgy gondoltam azért megemlítem.)
A fejhallgató hangját/hangképét nagyon nehéz pontosan meghatározni (de azért nem lehetetlen). Csak az ezzel a probléma, hogy a legtöbbünknek különböző állapotban van a hallása, így nem feltétlenül hallja mindenki ugyanolyannak, egyénenként eltérhet (discosknál meg pláne), plusz ehhez jön még az, hogy értjük-e mit hallunk?! - Sajnos gyakran nem. - Ez egy nagyon nem egyszerű kérdés, és nem is igazán szeretnék elmélyülni benne, minden esetre tudjunk erről a "problémáról" is.
Naná, hogy a fejhallgatók technikai specifikációjával SEMMIT NEM ÉRÜNK. Tényleg totál értelmetlen egy ilyen információ: "20Hz - 20kHz". Néhol lehet meghatároznak "pontosabb" frekvencia menetet, de ezek is sajnos a legtöbb alkalommal vagy teljesen hamisak, vagy irreleváns körülmények között készült mérések!
Ezért kell meghallgatnod a fejhallgatót, és bizony leginkább az ízlésedre kell(ene) hagyatkoznod a hangkép tekintetében: tetszik-e ahogy szól, vagy sem? Viszont sajnos ez csak egy otthoni zenehallgatásra használt fejhallgatónál eredményez helyes döntést! A felhasználási célunk nagyon fontos - ehhez kötelező tartani magunkat! Sajnos nem igazán van olyan fejhallgató, ami több célra is megfelel. Otthoni zenehallgatásra,- zenekészítésre, - hangszeres zenéléshez, - énekléshez, - discozáshoz, - hangosítás monitorozáshoz ...stb. A felsoroltakból egyszerre csak egyre lesz igazán jó a fejhallgatónk, vagy ha szerencsések vagyunk talán másfélre.
A jó discos fejhallgató hangképe akkor jó, ha megfelelő arányban van jelen benne a mély-közép és közép tartomány, és az megfelelő mértékben jelen marad nagyobb hangerőn is. Tudom, hogy nagyon nehéz, de engedjük el a kiemelt mély tartományt és a csodaszépen csilingelő magasakat! A megemelt (hangerejű) nagyon alacsony frekvenciák a fejhallgatóban disco körülmények között abszolút feleslegesek. A környezeti zajok és a PA-ből (vagy kontrollból) szóló sokkal erősebb mélyek ellen így "küzdeni" hiú ábránd. Annyit érünk el vele, hogy feleslegesen túl terheljük a fülünket, és a hangszórót is. A fülünk fáradékonysága nagyon fontos! A hangszóró "erőlködése" a mély tartománnyal pedig a közép frekvencián való megszólalási képességének kárára megy (de szép mondat :D ). A kiemelt magas frekvenciákkal pedig az a probléma, hogy elsősorban ezeknek a "meghallását" veszítjük el idővel, ahogy romlik a fülünk, és ezekkel is lehet a legjobban károsítani a fülünket - nagy hangerőn. Ráadásul amit a zenéből elsősorban hallanod szükséges a discoban, az a legtöbb esetben pont nem a gyönyörű (vékony) magasak.
Elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol szomorú tényt kell közölnöm: a fejhallgatók legtöbbje pont úgy szól, ahogy nem kellene - a fentebb leírtak alapján - tehát: kiemelt mély és magas jellemző a hangképre. Felveszed az üzletben, kipróbálod és lehengerel a basszus és a kristálytiszta magasak... már csak az kellene, hogy top-modellek adják el neked - akitől bármit megvennél meghallgatás nélkül is. Én manapság csak úgy hívom ezt a fajta hangképet, hogy "divatos". A legtöbb (nem High-End) hangfalra is ez a jellemző sajnos (csak ott másért baj). "De hát én szeretem ha dögös a basszus... akkor miért ne vegyem meg az ilyen fejhallgatót?" - Azért, mert discozásra veszed, és ott nem erre van szüksége a fülednek - ahogy azt egy bekezdéssel korábban leírtam.
Ahhoz, hogy a buliban mixeléskor értelmezni tudd azt, amit a fülesből hallasz, már az elején (akár már a warmupnál - alacsonyabb hangerő mellett) erőteljesen hajtani kezded a fejhallgatót, mivel attól a fránya megemelt mély - magastól nem hallod a lényeget, aminek hasznát is vennéd > a normális mély-közepeket. Ennek hatására a füled nagyon gyorsan elfárad, még rosszabban hallasz > tovább emeled a hangerőt (mert mi mást tennél?) és a helyzet csak rosszabb lesz, jobb már sosem. Közben a PA is elkezd rendesen szólni, monitor hangfalat meg nem raktak a discoba, vagy ahogy a leginkább szokás: a legolcsóbb / legtrágyább / leghalottabb ládát rakták oda mert "kontrollnak jó lesz az". Csak a fülesedben bízhatsz, mert azért csak Te vagy a felelős! Már ha jól választottál, ugye?!
További probléma, hogy egy bolti (vagy csendes körülmények között), néhány perc próbálgatás nyilván nem olyan, mint a tényleges felhasználás. A legjobb tehát az, ha kitudjuk próbálni egy egész estés buliban a fejhallgatót, így ha van lehetőségünk rá, kérjünk kölcsön - nyilván a boltból nem tudunk - és tapasztaljuk ki ezeket a dolgokat. Mennyire kell hajtani, hogy halljuk a lényeget és mennyire fárad a fülünk reggelre? Ezekre keresd a választ és vond le a következtetéseket.
Minden esetre ha tartod magad ahhoz, amit leírtam a hangképpel kapcsolatban, nagyobb eséllyel fogsz jó döntést hozni. Ugye nem kell mondanom, hogy akik például a szín/küllem alapján választanak fülest > nem túl okosak. Mint említettem, a technikai paraméterekkel sokra nem megyünk, a frekvencia átviteli tartomány semmire nem való, - a hangszóró névleges teljesítménye irányadó lehet, de nem feltétlenül jelent sokat (általában mind 2-3W körül van), - talán az impedancia (ellenállás) bizonyos esetekben hasznos lehet, de ezt meg sokszor csak a részletes használati útmutatóból tudjuk kihámozni. Minél kisebb a füles ellenállása annál könnyebben tudjuk meghajtani, de egy valamire való keverő/pult megbirkózik már szinte minden fejhallgatóval.
Nagyon szeretnék típusokat ajánlani, vagy úgynevezett tuti vételeket, de ahhoz az egész palettát végig kellene hallgatnom / próbálnom (ráadásul leginkább party körülmények között is) - erre pedig jelenleg nincs megfelelő (és független) szponzorom. Esetleg szívesen fogadok jelentkezőket rá! :)
A 90-es évek második felében kezdtem zenélni, ebben az időszakban nem igazán futotta csak néhány ezer forintos (Philips) fejhallgatóra. Gyakorlatilag esélyem nem volt másra. 2000 - 2001-ben a kollégám Sennheiser HD25 -ös "legendáját" használtuk. Mondanom sem kell, a korábbi fejhallgatóimhoz képest óriási előrelépés volt. A HD25-öt a mai napig sokan nagy megelégedéssel használják és tartják nr.1 dj fejhallgatónak. Nehéz ilyen távlatban visszaemlékezni, de egy emlék fixen megmaradt bennem akkorról: egy iskolabálon zenéltünk (egy rakat hangfal mögött), a buli felénél felvettem a fülest és konkrétan semmit nem hallottam benne, lenéztem a keverőre és maxon állt a hangerő potmétere. Közel 20 év után nehéz megítélni a dolgot (középkategóriás keverő, erősen elhasznált füles, stb. stb.), ezért nem régen újra is vizsgáltam ezt a típust, később még visszatérünk rá.
2001 környékén néhány alkalommal egy kölcsön fejhallgatót használtam, amit csak úgy emlegettünk "a Gigi füles" mert az akkor igen népszerű Gigi'D Agostino ilyen fejhallgatóban volt látható a klipjeiben. (Mellesleg a Boomfunk MC's Freestylerben is ez a fejhallgató szerepel) Ez a Sony MDR-V700 DJ. Szinte azonnal megkedveltem ezt a fejhallgatót, és nem azért mert Gigi'! Minden körülmény között hallottam benne amit kellett, még reggel 4-kor is. Sőt, nem disco körülmények között is igen kiváló, valós és nyers hangképe van. Nem volt kérdés, megvettem hát a saját Sony MDR 700-asomat! Mivel ennek már 17 éve, nem emlékszem a pontos időintervallumokra, de úgy rémlik hogy kb. 3-4 éves korában jött az első törés rajta. Minden hétvégén zenéltünk abban az időben, ráadásul vs-ben (Dj Arcsi), ami extra igénybevételt jelent az állandó le-fel vétel miatt. Hallottam már róla, hogy voltak törések, de akkoriban nem lehetett bármire csak úgy rágooglizni és halomnyi tapasztalatot találni. A fülest nagyon szerettem én is, és kollégám is. Ezért aztán szervizbe adtam és új, gyári pántot kapott. Egyébként a bonyolult rugós csuklók házai törnek elsődlegesen. Az új pánttal ismét kihúztuk néhány évig, de mintha már egy picit kevesebbet bírt volna, mint korábban. Ismét eltört, ugyanott. Gondoltam, nagyon megszolgált már szegény, veszek egy újat. Csak hogy szomorúan tapasztaltam, nem igazán lehet hozzájutni már.
Némi netes keresés után találtam egy magánszemélyt, aki ilyen fülest árult, méghozzá igen kedvező áron. Szinte az ország túlsó végébe utaztunk érte kollégámmal. Még szerencse, hogy magammal vittem a törött példányom. Mert ha az nincs nálam, lehet nem jövünk rá a helyszínen, hogy bizony egy kamu Sony 700-ast szeretnének nekünk eladni! Manapság már nem meglepő, hogy valamit megtévesztésig lehamisítanak, akkoriban azonban még nem hódította meg kishazánkat az eBay és társai, nem szoktunk ehhez hozzá. Küllemre csak rendes fényben való összehasonlítással lehet észrevenni a különbséget. Na de a hangja! Elsőre a kamu fülesnek nem volt kiemelkedően rossz hangja, egyszerűen csak más, mint az eredetinek. De ehhez kell egy eredeti is a kezedbe/fejedre. A kamu fülest így nem vettük meg, viszont volt az eladónak egy szétszerelt, hibás hangszórós példánya. Ezt megvettem tőle valami aprópénzért, gondoltam a pántot lecserélem az eredetivel és egy darabig jó lesz. Jó is volt, kb fél évig. Eltört, ugyanott, plusz még néhány helyen.
Csodával határos módon, sikerült beszereznem egy eredeti Sony pántot hozzá (ha jól emlékszem 12500 ft volt) kb 2008-at írhattunk. Ez a pánt kibírt további 3-4 évet, pedig innentől kiemelten figyeltünk rá és óvatosan bántunk vele. Nem kellemes az érzés amikor a buli legelején eltörik a füles a fejeden, főleg ezek után, elhihetitek.
Korábban próbálkoztam szétszereléssel (nagyon nem egyszerű összerakni a csuklókat utána) és pillanatragasztós javítással, de nagyon rövid életű volt. Ekkor tapasztaltam meg, hogy a legtartósabb a bandázs-szigetelőszalag bevonat. Egy kis kézügyességgel egész tartóssá lehet tenni a segítségével. Viszont nem lesz túl esztétikus a megjelenése ezáltal. Az évek során hihetetlen, hogy mit kibírt ez a fejhallgató, 2-szer festettem le kívülről a hangszóró burkolatot, 3-szor cseréltem fülpárnát, 3-szor pántot... ja a kamu füles kábelét is használtam, úgy 1 évig bírta, aztán visszaraktam az eredeti 2001-es kábelt rá, ami még mindig jó! Van benne megszámlálhatatlan mennyiségű egész estés buli (~800?), aminek a java VS-ben ment. Az egészben az a megdöbbentő, hogy a fülesnek a mai napig pontosan olyan hibátlan a hangja, mint új korában (emlékeink szerint)!
Az utolsó törés után be kellett látni, másik fejhallgatót kell keresni. Ami tudom, nagyon nem könnyű. Ahogy említettem, a legtöbbnek divat hangja van, vagy rövid időn belül törik. Bújtam a netet nem keveset, hátha letudnék csapni egy raktár mélyén ragadt eredeti Sony MDR 700 -ra, de csak eBay-en találni néhol, és az elterjedt hamisítványok miatt az esély az eredetire erősen 0. A nagy keresgetés közben futottam bele egy legendába, mi szerint az eredeti Sony 700-as, megegyezik az Audio Technica ATH Pro700-as fülesével. Az, hogy ki másolt kit igazából nem lényeges. Ez az AT 700-as füles még beszerezhető, bár már egy MK2-es verzióban. Ezután több helyről is megkaptam a „tuti” véleményt: igen, az ATH 700 teljesen ugyanaz, mint a Sony MDR V700. Úgyhogy berendeltük, látatlanba-hallatlanba, összesen 3db-ot egyszerre (hárman). - Felelőtlenség volt. Soha ne hallgass másra, csak a saját füledre!
Az Audio Technica ATH Pro 700 felépítése hasonlít a Sony-ra, egész masszívnak is tűnik, sőt anyagminősége jobb is, mivel egyik sem tört még el azóta sem. De a hangja sajnos nem olyan, mint a Sony-nak! És ez fáj. Tulajdonképpen azóta is (~2014) ezt használjuk a bulikban. A használattal és leginkább az idővel természetesen a fül és fejpárna málik szét. Külön érdekesség, hogy az egyik példányt a fülesből gyakorlatilag kb. háromszor használtam (mindig a kolléga fülesét használjuk) de a műbőr málása/leválása az érintetlen fülesen is jelentkezik. Ez ellen nincs mit tenni, a természet ereje legyőzhetetlen! :D Évek óta eldolgozunk ezzel a fejhallgatóval, egyáltalán nem használhatatlan. De minél tovább tart a buli annál kevesebbet hallunk/értelmezünk a hangjából, mivel nyilván fárad a fülünk és fennállnak az írásomban korábban említett problémák. Mindent elmond, hogy például egy itthoni mixfelvétel esetén alap, hogy a megragasztott Sony-mat használom, és ezért érintetlen az AT 700-asom.
Ezt a blog bejegyzést még 2018 őszén írtam és ezáltal megint előjött bennem a nyughatatlanság: nem igaz, hogy nincs egy normális (számomra megfelelő) füles a piacon?! Épp egy fontos bulira készültem (2019. március), amikor elhatároztam: ismét belevágok és megpróbálok venni egy jó fülest, kerül amibe kerül! ...és ehhez a íráshoz is jól fog jönni egy kis friss tanulság.
Szakmai ártalom, de túlzottan mélyreható netes keresés/olvasás előz meg minden műszaki cikk vásárlásomat. Ezek alapján arra jutottam, meg kell hallgatnom a következő füleseket: Pioneer HDJ 2000, X7, X10, (esetleg C70) és elő kell venni a legendás Sennheiser HD25 -öt is (nem igaz hogy még „fél-süket” dj-k is hallanak benne mindent, nekem is illene!). Úgy voltam vele, a pénz tényleg nem számít, ha találok egy fülest ami közel úgy szól mint a Sony, megveszem… csak legyen már egy jó fülesem!
Elindultam tehát a boltokba. A történet most lesz csak igazán szomorú, olyan tapasztalatokat szereztem ez által, amik javában azt igazolják, hogy az írásom legelején lévő tanácsomat – miszerint menj el a boltba és próbáld ki/hallgasd meg – leginkább a hajadra kenheted :( Azért hagytam benne mégis a cikkben mint fő tanács, mert nem látogattam el minden discos boltba, csak a két (talán) legismertebbe. Így ne zárjuk azért ki, hogy máshol több siker élményed lehet?! Sőt, nem hagy nyugodni a dolog, ezért végig fogom járni az összeset (Budapesten), most már csak azért is a végére járok!
Szeretném hangsúlyozni, nem akarok átmenni a discos boltok kritizálásába, az írásomnak abszolút nem ez a célja! Pedig bevallom, iszonyat méreggel távoztam némelyikből, és az egész megérne néhány vezetőnek és gyártónak célzott levelet vagy név szerinti publikálást (mivel nem az első alkalom volt, hogy így jártam). ...A sokadik sort törlöm vissza, nagyon bosszant a dolog, de maradjunk a célomnál, ami az, hogy abszolút független segítséget adjak a kedves olvasó kollégáknak! Az első üzletben nagyon segítőkész volt az eladó, de sajnos a kipróbálható fejhallgatók és a raktárkészlet eléggé foghíjas, főleg azokból amiket én szerettem volna hallani. Jobb híján meghallgattam amit lehetett. Ez kimerült a Pioneer HDJ-X7 -ben, egy V-MODA - Crossfade LP2 -ben és néhány alsóbb kategóriás fejhallgatóban. A V-MODA -t néhány éve már hallottam és számomra abszolút unszimpatikus volt a hangja, most is ugyanezt konstatáltam. Pedig ez is egy elég népszerű fejhallgató, de én nagyon nem ezt a hangképet keresem. A Pioneer X7 leginkább az X10 -el együtt érdekelne, mert a két fejhallgató technikai paraméterei a gyári írások alapján teljesen megegyezik, csupán ellenállóbb spéci bevonatot, valamint keménytokot kapunk az X10 esetében, közel dupla áron (+60K)! Na hát ezért kellene azért hallani a különbséget! Sajnos csak az X7-et próbálhattam ki, a felépítése nagyon masszív, szimpatikus. Igaz nagyobb, nehezebb füles, de én ehhez már hozzászoktam az évek során. A hangja persze nem igazán olyan ennek sem, mint a Sony-nak. Sajnos nagy hibát követtem el, nem vittem magammal az Audio Technica ATH 700-asomat, mintha hasonló lenne a hangképe a két fülesnek (távlati feltételezés). Kezdtem barátkozni az X7 hangjával, gondoltam ha jobbat nem találok, akkor ez egész szokhatónak tűnik. Aztán jelentősen hangosítottam és a hangkép átalakult, sajnos rosszabbodott – legalábbis az én elvárásaimnak nem megfelelő irányba. Direkt nem akarom részletesebben elemezni, ehhez kellene az, hogy mindegyik fülest egyszerre tudjam meghallgatni! Elmondható viszont, hogy a korábbi teóriám egyre igazolódik, a fülesekből hiányzik a normális mély-közép és vagy közép tartomány. Kellemes, divatos mélyek és tiszta magasak uralkodnak különböző magaslatokban. Persze stílus függő is lehetne a történet, de mondjatok egy műfajt amiben nincs szükség egy egyenletes(közeli) hangképre?! Én alapvetően ezt próbálom keresni, a Sony MDR-V700 ilyen (17 évesen is). Állítólag a Pioneer HDJ C70 egy balul elsült széria, sok vele a gond és már nem kapni. A HDJ 2000-es fejhallgatót meg (talán?) az X széria váltotta és kifutott már. Ezek az infók azonban nem voltak elég magabiztosak, inkább csak feltételezések az eladótól, aki egyébként tényleg segítőkész volt. További érdekesség, hogy szinte elsőre a Sennheiser HD25-öt ajánlotta volna, de nem volt belőle kipróbálható és talán megvásárolható példány sem. Meghallgattam még néhány alsóbb kategóriás típust is, érdekes hogy akadt aminek az árához képest nem volt kiemelkedően rossz hangja, viszont a szerkezeti felépítés nagyon az árat tükrözte, én pro fejhallgatót keresek, sokat nem időztem rajtuk.
Átmentem hát a következő üzletbe, ahol rövid időn belül kiderült, ne is álmodjak róla, hogy egy drága fejhallgatót kibontanak nekem, csak hogy meghallgathassam (pl Pioneer HDJ X10). Sőt, igazából még egy olcsóbbat sem (X7). Értem én, hogy sokan szórakozásból járkálnak be iskola után kütyüt „simogatni”, igyekeztem nyomatékosítani, hogy vásárolni szeretnék, hiába! Ez nem az első ilyen esetem volt ebben az üzletben, aminek mindig az lett a következménye, hogy átmentem egy másikba, és ott költöttem el jelentősebb összegeket, például hangfalra vagy pultra. Próbálom elfogadni az álláspontjukat, de egyszerűen nem tudom, az üzletnek vagy a gyártónak biztosítania kellene minta darabot, ezzel növelhetné az eladást stb. Tényleg ki vesz meg egy fejhallgatót mondjuk 110 ezer forintért anélkül, hogy meghallgatná? Hát, mint kiderült nem sokan. Bár ezt az eladó inkább arra fogta, hogy a „Pioneer termékek egyébként is már csak gagyi divat cuccok”. Az ehhez hasonló kijelentésektől veszik el bizalmam az eladótól/üzlettől. Ezt aztán további egyéb témában való diskurálás is alátámasztotta, de ebbe már felesleges belemenni. Nem várhatom el, hogy profi termék manager legyen az eladó minden témában… (ja, de) viszont legalább link ne legyen szerintem. Szívesen adok akár negatív véleményekre vagy kritikára, hogy ha azt megfelelően alátámasztják, netán bebizonyítják… ja de hát sajnos azt nem lehet. Lehet, hogy tényleg *zar az X10, de hát ezt lehet sohasem tudom már meg?! Egyébként itt is megkaptam, hogy „a Sony-val megegyezik az Audio Technica…” látjátok, ezért válogassátok meg kinek és mire alapozott véleményére adtok! Egy Sennheiser HD25 -öt kipróbálhattam, mert az volt az egyetlen fejhallgató amit kénytelenek „beáldozni” a tesztpulthoz. A hangképe ennek sem olyan „egyenes” mint a Sony -é, viszont a középtartománya eléggé rendben van (nem véletlen, eredetileg a HD25 dobosoknak készült fejhallgató, csak iszonyat sikeres lett a dj felhasználásban!). Mivel HD25 -öt több kollégám is használ, így gondoltam kölcsön kérhetek valakitől egyet akár bulira kipróbálni. A tervezett füles próbám tehát szinte teljes kudarcba fulladt. Iszonyat bosszús voltam.
Eljátszhatnám azt az abszolút inkorrekt játékot, hogy berendelek mindent neten és visszaküldöm, de én ettől sokkal lelkiismeretesebb vagyok, és azt javaslom ti se tegyetek ilyet mert egyszerűen nem korrekt a bolttal szemben (bár a normális utat meg ők nem támogatták, ugye)! További levelezéssel, szívesség kéréssel, boltokba járással, netán könyörgéssel lehetséges, hogy előbb utóbb csak meghallgathatnék egy X10-et valahol. De az igazi az lenne ha tényleg a javát összehasonlíthatnám egy időben. Mivel már a hajam hullik ettől a több éves tortúrától, szó nélkül megvenném az X10-et akár, még ezért a horribilis pénzért is, ha tökéletesnek bizonyul, elhihetitek!
A tomboló dühöm hamar elkeseredésbe alakult át, nem akarom elhinni, hogy nincs egy jó fejhallgató nekem a piacon, illetve hogy nem deríthetem ki! Másnapra teljesen elgyengültem, és mivel 4 napra voltam az említett bulimtól, lehet meggondolatlanul cselekedtem: megrendeltem egy HD25 Plus-t egy általam nagy becsben tartott üzletből (a rosszakat sem neveztem meg, így most a jót sem fogom). Egyébként náluk kezdtem a kutatást, de mivel ők „kisebbek”, nem volt készlet ennyi fajta fülesből. Viszont az őszinte kommunikációjuk és jó hozzáállásuk számomra fontos, így inkább tőlük vásárolok. A futár cég 1 napra sarokba hagyta a fülesem, de szerencsére éppen volt 1 nap tartalékom, így a buli előtti nap (pénteken) megkaptam a HD25 Plus fejhallgatóm. Kicsomagolom, bekötöm… és nem szól az egyik fele. Nem akarom elhinni! Az elromolhatatlan fejhallgató már újonnan rossz?! Ezt nem nem írom fel senki számlájára, ez egyszerűen csak az én pechem, belenyúltam, van ilyen. Ugye nem kell mondanom, mennyire ment el a kedvem. Gyors telefon, megtudom hogy ilyen tényleg még kb. soha nem történt HD25-el. Egy pillanatra megingottam, hogy most akkor kérjek-e egy másikat belőle, ami nyilván már csak a bulim utánra érkezik meg. De mint mondtam, túl lelkiismeretes vagyok ilyen témában, kértem tehát egy újat.
Pár nappal korábban egyik kedves kollégám jelezte felém, hogy szívesen kölcsön adja a HD25 fülesét a bulimra, hogy kipróbáljam. Egyébként is nagyon kíváncsi a véleményemre, mert igen szereti ezt a fejhallgatót. Mivel nem volt mit tenni, éltem ezzel a lehetőséggel aztán, köszönöm még egyszer is Lazy!
Kipróbáltam tehát a Sennheiser HD25 -öt élesben, lezenéltem vele kb 8 órát. Azóta pedig már a sajátom is megérkezett, immár „Stereo kiadásban” :D Írnék hát pár szót erről a legendáról:
A Plus ne tévesszen meg senkit, ugyanaz mint a „sima”, annyi különbséggel hogy jár hozzá az alap egyenes kábelen kívül egy spirálkábel, illetve egy plusz velúr fülpárna szett. A buli tesztem során is bebizonyosodott, hogy a spirálkábelre nekem szükségem van. A kölcsön fülesnek csak egyenes kábele volt, ami igen rövid. Oké, a teszt bulim pont egy igen ritka alkalom volt, amikor is csak bakelitről zenéltem egész éjjel, tehát némileg el kell lépni a pulttól a lemezekért. Alap USB zenélés esetén manapság ez már nem így van azért. Viszont meg is szoktam az évek során, hogy hosszabb és lazább a póráz :D Csúnya vége tud lenni egy esetleges „lerántásnak”. A velúr fülpárnákról egyelőre nincs tapasztalatom. Kaptam egy tasakot is a füleshez (nem tudom, hogy ez a Plus verzióhoz jár-e), ami egyébként szörnyű anyagból van, aligha védi meg a fülest bármitől is. A Plus verzió egyébként nagyjából 15 ezer forintos felárat jelent, így kerül a füles ~60 ezer forintba. Azért olcsónak nem mondanám, beleférhetett volna egy korrektebb tok. Illetve egy kicsit még had hasogassak szőrszálat is. Az egész csomagolás nagyon alsó kategória, nejlon zacskóba van a füles, egy gagyi dobozban. Ezen a téren azért a Pioneer például kategóriákkal feljebb jár. Tudom ez nem olyan fontos, de mégis csak hozzájárul a benyomásodhoz, ha egy elvileg prémium terméket vásárolsz sok pénzért. Ha egy használhatóbb hordtáskát kapok legalább, lehet szóvá se teszem a gagyi csomagolást.
A HD25 évek óta tartó sikerének a legnagyobb kulcsa egyébként az egyszerűség. Például a teljes kábelezést (átkötő kábel egyben van a bevezető kábellel) 2 db csavarral full cserélhetjük. Még csak szakszervizbe sem kell adni ezért. És persze az alkatrész ellátás is biztosított évtizedek óta (nem úgy, mint pl a Sony-nál, ugye). Az eddigi, nagyobb és jóval nehezebb füleseimhez képest a HD25 pihe könnyű és kézben fogva egy kicsit gagyibbnak is hat. A tartósságától viszont nem félek, ez a füles ezen a téren tényleg bizonyított már az évek során, mindenkinél. A szokásos fülpárna és kábel cserét pedig nem tekintjük hibának! A pihe könnyűséget egyébként hamar megszerettem, bár nekem nem volt probléma ha egy fejhallgató kicsit nehezebb. Az izoláció remek, nagyon jól leszigeteli a külső zajokat, ezáltal elégnek bizonyult a „kisebb” 2 wattos teljesítmény is (a nagyobb fülesek 3-3,5 wattosak). Nem éreztem egyszer sem, hogy nem tud elég hangerőt. Egyébként ha a határokat vizsgáljuk, brutál módon hajtva a hangszórók elkezdenek „kerregni” a közép tartományban, ráadásul pont olyan hangon, ahogy nagyon nem szeretném hallani mixelés közben. (Csak megemlíteném, hogy a Sony, de még az AT700 esetében is a fülem előbb feladja a hangerőt, mint hogy a füles bármilyen módon is torzítson!) Szerencsére nem kellett úgy hajtanom egyszer sem, hogy megkezdődjön a torzítás, ami ugye azért is veszélyes mert buli körülmények között lehet ezt észre sem veszed?! A régi félelmem és tapasztalatom, mi szerint kicsi a teljesítmény és/vagy rossz az izoláció, megdőlt tehát! Ennek nagyon is örülök, bár azért kipróbálnám egy Volt fesztiválon is, ha meghívnának… (hihi).
Néhány óra zenélés után olyan érzésem volt, hogy kicsit túl erősek a közép-magasak és a magasak a fejhallgatóban és ez terheli a fülem, ezért próbáltam visszavenni inkább a hangerejéből. Viszont ha szükség volt egy kis pluszra, pont ezek az erősebb frekvenciák jelentettek segítséget. Nagyjából annak megfelelően, ahogy definiáltam a jó dj füles hangképét, csak kevesebb középpel és több magassal mint én szeretném. Itt kell megjegyeznem, a kölcsön kapott fejhallgató nagyjából 8 éves, heti használatú példány. Összehasonlítva a vadi újjal, megfigyeltem, hogy a régi füles hangképéből kissé kiveszett már a feszesség. Nem drasztikus a különbség, de azért hallani. Gyors saccolás alapján kb. 3000 üzemóra után ez szerintem megbocsátható. (Itt megint beszúrnék: a Sony-mba több az óra, de a hangja – szerintem – nem romlott semmit. Persze ezt nem állíthatom teljes bizonyossággal, mivel nincs belőle egy 0 km-eres példányom.)
A HD 25 tehát egy igazán jól használható dj fejhallgató (dobosoknak :D), hogy mennyire leszünk barátok hosszútávon, majd a tartós használat során kiderül. Viszont bennem van az érzés, hogy ez a füles ilyen „jobb híján” megoldás nálam, nem pedig az, amitől igazán elégedett lennék! Ha valaki ajánlatot tenne rá, szerintem eladnám. Még így is, hogy ez a legjobb, jelenleg kapható Dj fejhallgató (aktuális tapasztalataim alapján). Csak azért is meg fogok hallgatni egy Pioneer HDJ-X10 -est, ha alkalmam lesz rá! Hátha az lesz, amit keresek.
Úgy gondoltam kiegészítem a cikket a történtekkel: Sajnos a HD25-el nem tudtam megbarátkozni. Az első megállapításaim mind beigazolódtak, miszerint igen kényelmesen használható a felépítése a fülesnek... viszont a hangképe nem olyan, amit én elvárok. Sajnos ennél kicsit még többről is van szó, a túlzott közép-magas és magas kiemelése bántja a fülemet és a nem-tetszésemen felül úgy gondolom ez még káros is (lehet). A fejhallgatómat egy régi ismerősnek tovább adtam és azóta is az öreg leharcolt Sony-mat használom.
Ezen írásomra sok üzenetet kaptam, amikben többen hiányolták a Technics RP DJ1200 kipróbálását. Ezt a típust használtam néhány bulin még a 2000-es évek közepefele. Az emlékeim nem túl jók róla, viszont ez elég régen volt és tényleg kitartóan keresem a megfelelő megoldást, ezért meg fogom hallgatni a közeljövőben ezt a típust is - és leírom a véleményem róla! Illetve nem mondtam le még a Pioneer X10-ről sem!
Úgy tűnik sorstársam is akadt bőven, akik Sony-t használtak de átkényszerültek más típusokra a törések miatt. A legtöbben egyszerűen megszokták az új fülesüket, de volt aki hozzám hasonlóan inkább összetákolja a Sony-t. A profi megoldás embere pedig úgy tűnt előkerült, de aztán mégsem... legalábbis nekem nem sikerült felvennem vele a kapcsolatot.
Így áll tehát a fejhallgató kérdés jelenleg, 2020 márciusában.
Volt már, hogy találtam az eBay-en horror áron eredeti, nagyjából érintetlen Sony MDR V700 -ast, még el is gondolkodtam rajta hogy kifizetem, de sajnos ez nem egy jó hosszú távú megoldás, mert idővel az is törni fog :( Tervbe vettem inkább egy Sony megmentő projektet, amit egyébként már az Audio Technica vásárlás előtt is megpróbáltam. Annak idején találtam egy embert, aki fejhallgatók alkatrészeit gyártotta le DURR alumíniumból, a referenciái alapján profinak tűnt. Pont a Sony és egyéb törésre hajlamos fülesekre szakosodott. Próbáltam vele felvenni a kapcsolatot, de a régi FB pofilja elhagyottnak tűnik, üzenetre nem válaszolt. Ha van valakinek kontaktja hozzá, kérem küldje el nekem! Mentsük meg az én kis drágaságom! :D
Köszönöm, hogy elolvastad a cikk második felét is, ami inkább személyes dráma, mint igazi tanácsadó segédlet, de hol máshol tehettem volna ezt közzé, ha nem a saját blogomban?! Remélem írásommal segítettem a következő fejhallgatód kiválasztásában! Jó bulikat mindenkinek!
by DANEE DEE