BLOG#15 2020.04.19.
Én (sajnos) nem a disco-ból (vagy zenéből) élek, tehát nem ez a fő keresetem és nem ezzel töltöm a napjaim legtöbb részét jelenleg. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a korona egyelőre növelte a munkámra való igényt (a fő szakterületemen), viszont így szabad időm a szokásosnál is kevesebb mostanában. Ezért a tőlem megszokott, részleteiben végletekig elmenő cikkezés nem biztos, hogy most megvalósul. Úgy gondoltam, írok egy kis összefoglalót az újonnan megjelent Rekordbox 6-ról, mivel úgy láttam sokaknak nem tiszta elsőre az új verzióval bevezetett „rendszer”.
Ami talán a legtöbbeknek felkeltette a figyelmét, hogy előfizetési csomagok kerültek bevezetésre. Persze az automatikus leggyakoribb reakció erre az volt: „ezért vettem meg?” „most akkor amit kaptam Rekordbox licenc-t a pultomhoz, a hajamra kenhetem?”. Ezt szeretném tisztázni elsőre: azok a Rekordbox licenc-ek amik a korábbi pultokhoz jártak, illetve amit külön lehetett megvásárolni, a szoftver 5-ös fő verziójáig frissíthetőek (vagy élveznek támogatottságot más szóval). Ezt természetesen nem titkolta sosem a gyártó, csak éppen senki nem olvassa el a sokadik apróbetűben. Ahogy a korábbi verziók is, így a Rekordbox 6 is ingyenesen használható úgynevezett export módra. Tehát a zene rendszerezés (library engine), playlistek, cue-k, tag-ek menedzselése stb., és aztán azok exportálása külső USB adathordozóra, illetve a PRO DJ LINK mód is szabadon használható az ingyenes verzióban!
Fizetni eddig is csak az úgynevezett Performance módért kellett (ezt hívjuk gyakorlatilag Rekordbox Dj-nek), amikor már nem csak zenerendszerező képessége van a programnak, hanem (rendes) mixelésre is alkalmassá válik. Amit aztán természetesen vezérelhetünk is az arra alkalmas pultokkal.
Jó hír, hogy a Pioneer jónéhány dj eszközéhez (talán az összeshez ami az elmúlt 2-3 évben jelent meg kimondottan Rekordbox-hoz) ingyenesen elérhetővé tette a Rekordbox 6 Performance módját. Tehát nem kell egyik fizetős csomag sem, ha van egy eszközünk, ami UNLOCK listás, akkor mindenféle trükk nélkül simán működni fog a FREE csomagos Rekordbox 6-al Performance módban. Ezt egyébként ki is próbáltam, nekem egy XDJ-RX2-m van, alap free csomagos Rekordbox 6-al rákötöttem a gépre a pultot és már megy is a Performance mód!
A Free csomag Performance módjának feltétele egyébként már nem licenc kulcshoz kötött (ahogy korábban), hanem maga a gépre csatlakoztatott eszköz a „kulcs”. Nem kell beírni semmit, rádugod az USB-re, és ha UNLOCK listán szerepel az eszköz, akkor már megy is! Ebből adódik persze, hogy ha korábban külön vetted a Rekordboxot a pultodhoz, annak itt most már nincs jelentősége, csak az említett lista és az új előfizetések alapján dől el, hogy milyen funkciókat érsz el a Rekordbox 6-ban!
Én gyakorlatilag 100%-ban Export módban vagy Pro DJ LINK-el használom a Rekordboxot, ezért engem a 6-os verzió előfizetőssé válása kevéssé érint. Így nem is lenne túl hatékony, ha alapos tesztelés alá venném, de azért van 1-2 apróság a magamfélék számára is az új verzióban, persze nagyvonalakban leírom amit tudni kell róluk, mivel magyarul úgy se nagyon kommunikál a Pioneer.
A legtöbb kolléga vigyorogva üdvözli az új téma váltót, azaz mostantól választhatunk, hogy sötét vagy világos legyen a Rekordbox felülete (GUI). Ez mostanában jellemző még a webes felületeken is (pl YouTube, Facebook stb.) ez viszont nem csak divat vagy ízlés kérdése! A dj-knél nem ritka, hogy nagy napfényben kell használni a programot, például fesztiválon, vagy alap szabadtéri nappali rendezvényen, vagy akár csak utazás közben egy magán JET-en muszáj rendbe raknod a zenéidet… (hehe), de akár egy buliban is jól jöhet a világos téma, ami egyértelműen jobban látható extrém körülmények között a monitoron.
Új waveform színezés jelent meg, a neve 3band. Eddig csak a kék(árnyalatos) vagy a színes hullámforma közül választhattunk. Ez az új 3band is színes, de teljesen más logikával, mint a korábbi „sima” színes. Bevallom én eddig a kéket használtam, mert a színes inkább zavart keltet nálam az „erőben”, mint sem bármiféle segítséget nyújtott volna. Ez az új 3band, 3 színnel dolgozik és nem szakaszonként különíti el a zenében lévő történéseket, hanem sokkal jobban értelmezhető módon. Gyakorlatilag 3 hullámforma van egymáson, némi átlátszósággal (csak a nagy nagyméretűn van átlátszóság), kék színnel a mély frekvenciák, naranccsal a közepek, világos – szinte fehérrel pedig a magasak. Csak halkan teszem ide, hogy ezt a fajta hullám megjelenítést más konkurens szoftverekben régebb óta jelen van. Nekem bejött! Sajnos az XDJ-RX2 kijelzőjén ettől még nem így jelenik meg a wave, ezért úgy vélem a többi pulton sem. Viszont ez nyilván firmware-el elérhetővé tehető lenne, kérdés, hogy megkapjuk-e?! – Reméljük!
Az „alap” szoftver újdonsága még az auto-relocate funkció. Ha egy zenénkkel történik valami, tehát nem a Rekordboxban, hanem magával a fájlal. Például letöröljük, áthelyezzük máshova vagy átnevezzük, a Rekordbox nem fogja elérni. Tehát mellette lesz a szokásos sárga felkiáltójel. Ekkor azt tehettük, hogy jobb klikk és relocate, és akkor kitallózva „megmondhatjuk” neki, hol is van és melyik fájl is az. Ezt egészítették ki az auto-relocate nevű funkcióval. Ez azt csinálja, hogy automatikusan megkeresi a fájlt az előre definiált helyeken. Ezeket a helyeket a Preferences/Advanced menüpont alatt tehetjük meg. A szokásos rendszer alap mappákat lehet pipálni, de felvihetünk konkrét tallózott mappákat, sőt akár többet is. A megadott mappán belül egyébként az almappákba is „benéz” az auto-relocate. (Azért arra számítsunk, hogy ha sok fájl között kell keresnie, akkor az elég sokáig tart neki!) Jó hír, hogy a rendszer nagyon jól kezeli az átnevezéseket. Tehát ha csak átneveztük a fájlt (mert pl kitöröljük belőle a jó kis orosz letöltős oldal fájlnévbe írt linkjét…hehe) az Auto relocate megtalálja a fájlunkat, még úgy is ha totál más lett a neve. Sőt, ha áthelyeztük máshova és átneveztük a fájlt, akkor is megtalálja! Plusz extra: ha elmozgatjuk a fájlt (és akár át is nevezzük mellette), aztán auto-relocate -el megkerestetjük az új helyén, majd mondjuk visszamásoljuk a fájlt az eredeti helyére (és akár vissza is nevezhetjük), akkor is megtalálja a régi eredeti helyen! Anélkül, hogy a fájl eredeti helye benne lenne az auot-relocate-hez definiált mappák között. Tehát: a Rekordbox megjegyzi magának, hogy az a fájl korábban hol volt! Figyelem: az auto-relocate csak akkor fogja megtalálni a fájlt, ha az tényleg ugyanaz (tartalmilag) mint ami elveszett (valószínűleg HASH-ről beszélünk) szóval, ha letöltöttél mondjuk helyette egy másik fájlt aminek mondjuk más a bitrátája vagy a tempója vagy hasonlók (kivéve a nevét) akkor a program nem fog rájönni, hogy arról a zenéről van szó. Ebben az esetben marad a manuális, sima relocate, ahol rá kell mutatnunk közvetlen az új fájlra.
Úgy gondolom ez az auto-relocate fejlesztés nagyon ráfért a rendszerre, és egész jól is működik, hasznos! Hozzátenném viszont, hogy pont ebben a relocate-ben már nagyon régóta benne vannak bug-ok, amiket azt hittem most javítani fognak, de ellenőriztem és sajnos bent maradtak. Azon kívül pedig, még mindig tudnék javaslatot tenni rá, mit lehetne funkcióban fejleszteni rajta. (Az Adobe szoftverekből inspirálódva, ahol hasonló elmélettel működik fájl linkelés). De ez már csak a kis szubjektív véleményem, üzenek itt a Pioneer-nak, hogy tudjátok hol találtok meg! :D
A Rekordbox 6 nem frissíthető közvetlenül az 5-ös Rekordbox-ból. Külön kell letölteni és telepíteni (mellé), sőt a 6-os telepítőbe be sem rakták a szokásos verzió frissítéseknél ott lévő „korábbi verzió uninstall” lehetőségét – nagyon helyes! Szakmai ártalom, de én a telepítés előtt biztonsági másolatot készítettem a full rekordbox library-mről, sőt még a zenéimről is nyomtam egy backup-ot, biztos ami biztos! Úgy tűnik nem volt rá szükség egyébként, de az e-féle mentés sosem árthat!
Első induláskor máris világosan informál minket a fontos dolgokról a Rekordbox 6. Közli velünk, hogy a 6-os használatához át kell konvertálja a teljes zenei adatbázist (library). Ezzel nem törlődik vagy veszik el semmi, de ha mi ezt nem szeretnénk akkor nyithatunk egy teljesen üres, új adatbázist. Persze a legtöbben az eddigi készletüket szeretnénk használni, így hát rá kell nyomni a „konvertálásra”. Ami az adatbázis méretétől függően viszonylag sok időbe telik (ezt is jelzi előre egyébként). A 10ezer zenéből álló gyűjteményemmel nagyjából fél óra alatt készült el. Hogy technikailag ilyenkor mit is csinál, abba itt túlzás lenne belemenni (pontosan nem is tudom, de azért megpróbáltam utánajárni, hátha okosabb leszek tőle). Minden esetre megoldott, hogy a konvertálás után továbbra is működőképes marad a korábbi (5) verziós Rekordbox, méghozzá (látszólag) ugyanazzal az adatbázis fájllal. Létrejön egy külön Rekordbox6 mappa a korábbi mellé (user app data) de oda csak az új funkciókhoz szükséges fájlokat tárolja, az adatbázis és a fő dolgok maradnak a régi helyükön.
A hosszas konvertálásról amúgy azt gondoltam, hogy biztos az új waveform-hoz analizálja újra a zenéket. Ezért féltem is, hogy most aztán bukó az összes grid és cue. De nem! Nem analizálja a zenéket újra ezzel az induló konvertálással! Sőt, az új waveform színezés nem is fog „működni” még! Szépen látszik is, hogy minden zenénk mellé bedobja a szokásos szürke kérdőjelet. Nem kell megijedni, nem szükséges újra analizálni, sőt ne is tegyétek, mert azzal a kézzel utóállított grideknek annyi lesz! Elég annyit tenni, hogy a zenére jobb klikk a listában, majd „Add new Analysis data” ilyenkor nem bántja a gridet, csak szépen begyűjti az új fajta 3band waveform megrajzolásához szükséges adatot a zenéről. Nyilván ezt minden trackre rá kell engednünk, és azért eltart egy darabig ez is, processzor és egyéb hardverek függvényében (tovább tart mint az indulási konvertálás!). Azt javaslom, hogy ne az egészre engedjétek rá egyszerre, mert ha esetleg eldöglik valahol akkor beragadhat. Nagyobb adagokban érdemes csinálni, mondjuk nagyjából 1000 track egyszerre vagy ilyesmi, aztán néha ránézel, hogy szépen megy-e... látni fogod a szokásos % jelzővel a sorok elején, hogy melyik tracket csinálja éppen.
Én nem igazán lepődtem meg azon, hogy előfizetéses lett a Rekordbox 6. Sajnos a szoftver piacra elég jellemző mostanában már ez a „modell”. Ezt általában azok a felhasználók szívják meg akik csak alkalmanként vagy hobby célra használják / használnánk, azok akik „nagyiparban” tevékenykednek jellemzően így is úgy fejlesztenek időnként, ami persze mindig kiadással jár amúgy is. Az előfizetési csomagok különbségeire egy elég jól értelmezhető táblázatot adott ki a Pioneer. El lehet belőle dönteni, melyikre is van szükséged. Természetesen van lehetőség mindegyik esetében 30 napos próbára, úgy meg aztán tényleg bárki könnyen dönthet szerintem.
A fizetős csomagokban elérhető új (és nem új) funkciók részletes teszteléséhez több időre lenne szükségem, illetve mint említettem korábban már, én nem vagyok egy rendszeres kontroller(módos) felhasználó. Azért lehet a közeljövőben benyomok egy 30 napos trialt és kipróbálom amit lehet. (Na meg persze ha van igény erre?)
Talán ez a legnagyobb újdonság, a lényege, hogy a library-nk, tehát a playlistek, gridek, cue-k stb és vele együtt a zenéink (fájlok), tehát mindenünk felhőben tárolható. Pontosabban egy Dropbox-ban. A rendszer abból fogja szinkronizálni az eszközeinken (PC/MAC és mobil eszközök) a teljes library-t. Ez (remélhetőleg) úgy működik, mint minden más általános sync-elős szoftver. Tehát a helyi eszközökön is letárolódnak az adatok/fájlok, ha bekerül valami új zene akkor az feltöltődik a felhőbe, majd minden csatlakozott eszközünkre onnan letöltődik. Illetve persze ha mentünk egy cue-t vagy bármi hasonló, akkor az összes eszközön frissül. Hogy ez pontosan miként és mennyire gördülékenyen működik, valós próba nélkül nem tudom megmondani. De a lényege ez a legnagyobb új ficsörnek, ami egyébként csak a legnagyobb „Creative” előfizetési csomagban érhető el. Ez jelenleg, induló akcióban havi 9,99$-ba kerül. Ebben a csomagban kapjuk még meg az RMX EFFECT-eket is (ezt külön pack -ként lehetett vásárolni a korábbi Rekordbox verziókhoz).
A kisebbik, „Core” csomagban ezek nem érhetőek el, ebben „csak” a performance módot kapjuk, amivel 2 db bármilyen (kompatibilis) dj eszközt csatlakoztathatunk egy időben. (Creative csomagnál pedig 4 db-ot) Itt már természetesen nem feltétel, hogy benne legyenek az UNLOCK listában az eszközök. Például: ha van egy DDJ-SZ pultod és előfizetsz valamelyik csomagra, akkor használhatod Rekordbox DJ vezérlésre. Itt megjegyezném, hogy ez igaz például a nagy zászlóshajó CDJ-2000 (X) pultokra is (mert nem kerültek fel az UNLOCK listára), DE csak ha MIDI-vel akarod használni Performance módban őket! A PRO DJ LINK működik az ingyenes előfizetéssel is!!! A „Core”-hoz jár még a Sequence sampler kimentési opciója, ami persze a „Creative” -ban is elérhető.
Nem maradtak el a különböző „harmadik féltől” származó programokkal való csatlakozási lehetőségek sem, ezeknek egy része korábban is elérhető volt már, viszont azokra is bőven rájuk fér(t) a fejlesztés. Azért az ilyesfajta, különböző „gyártók” platformjainak összekötése programozás-technikailag nem egyszerű dolog, ezt illik figyelembe vennünk. Ezek szintén alaposabb tesztelést igényelnének részemről, hogy részleteiben írhassak róluk, szóval csak megemlíteném egyelőre, hogy van a Rekordbox 6-ban összekötés (link) Beatport-al, SoundCloud-al, Inflyte-al, Ableton Live-al (!) és persze a már említett Dropbox-al.
Kiemelik még, hogy az iOS app-ot teljesen újra-design-olták, illetve fejlesztették a funkciókat is benne. Biztos bőven akad felhasználó, aki használja a mobil app-ot, a mai világ megdöbbentően mobil(telefon) orientáltan már. Viszont számomra ez az egyik legkevésbé érdekes fejlesztés, nem hiszem, hogy nekiállnék a telefonomon babrálni az adatbázisom.
Ezeket érdemes tudni az új Rekordbox 6-ról, legalábbis azok számára, akik eddig is használták és ismerik már a szoftvert valamilyen szinten. Kitartást mindenkinek a tartós otthon tartózkodáshoz és buli hiány kezeléshez! Próbáljátok hasznos dolgokra használni a felszabadult időt!
by DANEE DEE