BLOG#09 2018.03.28.
Mielőtt a Rekordbox megjelent volna 2009-ben, a legtöbb dj audio CD-ről zenélt. Válogatás lemezeket írtunk magunknak, maxi CD-ket vásároltunk... (persze már akkor is volt, aki PC-ről zenélt, esetleg timecode-ozott, na meg persze a bakelit... de a legjellemzőbb a CD-zés volt). Azóta már más időket élünk. Legalább akkorát fordultunk mint amikor kazettáról váltottunk CD-re. Úristen milyen jó volt, hogy nem kell tekergetni a kazikat és még volt jó néhány pozitívum a CD mellett, örültünk! Most meg milyen jó, hogy nem kell keresgetni a lemezt, na meg cipelni (ugye?!).
Tehát 2009, a Pioneer bejelentette az új CDJ 900 és 2000 szériát, és vele együtt megjelent a Rekordbox. Emlékszem a megjelenés napján megláttam a fícsöröket' meg a lejátszót, rácsodálkoztam jó pár dologra, aztán megláttam az árát... az egyik kezemmel fogtam a hasam a nevetéstől, a másikkal meg már csuktam is be böngésző ablakot. "hülyék ezek" - gondoltam. Aztán pár nap elteltével csak nem hagyott nyugodni, ugyan mit is tud ez pontosan? Kb. 2-3 nap folyamatos internet túrás után (emlékszem még spanyol nyelvű videókat is végig néztük a kollégákkal) egyre jobban megismertem az új rendszert, egyre világosabbá vált: ez most tényleg alapjaiban változtatja meg a "dj-zést". Persze korábban is léteztek már hasonló rendszerek, nyilván kellett az egészhez a Pioneer név. Az új Pio' lejátszó széria csak a Rekordbox-al párosulva nyer értelmet!
A Rekordbox egy zenerendszerező, vagy úgynevezett könyvtár program. Legalábbis alapjaiban, később kibővítették lejátszó-mixelő - MIDI vezérlővé is, ez lett a Rekordbox DJ. Most viszont a sima Rekordbox-al foglalkozunk, ami az alapja a mai összes Pioneer dj lejátszónak és a Rekordbox Dj-nek is!
Bár az alapokról beszélünk, nem szeretnék untatni senkit minden egyes résznél olyanokkal, hogy kattints ide vagy oda. Úgy gondolom, hogy ezeket bárki magától viszonylag hamar megtalálhatja. Az írásom lényege inkább a működési elv és az alap szabályok betartása! Ha valaki nagyon nem talál valamit akkor a screen shotokról el lesheti!
- Ajánlom mindenkinek, hogy angolul használja a szoftvert, ugyanis a magyar verzióban sok a borzalmas fordítás ami még félreértésekhez is vezethet. Úgy gondolom hangyányi angol tudással is megérteni a szoftvert.
- Az analizálás mindenképpen NORMAL módban legyen! Ez azt jelenti, hogy analizáláskor megpróbálja megállapítani a program a zene BPM-ét, és a mért BPM alapján egy konstans gridet rak rá. Tehát ezzel a móddal nem változik a zenék BPM száma tracken belül, ami nagyon fontos! Van néhány speciális eset amikor jól jöhet a dinamikus analizálás, de ez nagyon ritka, ha arra van szükség akkor addig át kell kapcsolni, majd vissza! Ha valaki esetleg most utólag veszi észre, hogy dinamikusra volt állítva az analizálása, akkor kapcsolja normálra és az összes zenéjét analizálja újra!
Dinamikus módban gyakorlatilag minden egyes beat közötti távolságot egyesével mér a program, ami persze a különböző hangszerek (hangok) miatt eltérő eredményeket fog adni, magyarul összevissza fog járni a BPM (grid)! Vannak régi zenék, például nagyon sok funky amiken bizony még hangfelvételen is végig élők a hangszerek, és minden tiszteletem az élő zenészeké, de olyan nem létezik, hogy egy dobos 5 percen keresztül ms pontosan végig üt egy tempón. A legklasszikusabb zenei példa erre a Billie Jean eredeti változata, összevissza jár ( - de már létezik belőle rendbe rakott verzió). Viszont általában egy ilyen zenénél se megyünk sokra a dinamikus analizálással, jobban járunk ha NORMAL módban analizáljuk ezt is, és keresünk (beállítunk) valahol benne egy nagyjából pontos 4-8 beat-et és loopolunk mixeléshez. Vannak még pl a megamixek, változó bpm-el, ezeknél is általában jobban járunk a normal analizálással, majd utána kézzel kell helyre rakni szakaszonként a grid-et. Esetleg lehet csak a mixelési részeket tesszük rendbe kézzel. A lényeg tehát: dinamikus módban a jól elkészített fix tempós zenék (a zenék 99,9%-a) is összevissza járó bpm-et (grid-et) fognak eredményezni, - ami nem jó!
- CDJ & Devices részen a Device fülön, mindenképpen a nekünk megfelelő lejátszó legyen kiválasztva! Elég gyakori probléma forrás, hogy ez rosszul van beállítva és a lejátszók különböző anomáliákat művelnek. Nem sok mód van, igazából az XDJ-R1 más struktúra és egyebek alapján működik, ami nem egészen kompatibilis a többi lejátszóval (és vissza). Ha ez rosszul volt eddig beállítva akkor, állítsd át a helyesre, majd formázd a külső USB eszközöd amiről zenélsz (és exportálj újra mindent). (a MEP-4000 a harmadik választható mód, de ez egy igen-igen ritka lejátszó)
Tulajdonképpen ezek a beállítások elengedhetetlenek már az elején, a többinek már nincs súlyos vonzata, így azokra nem térnék ki most.
- Importáljuk a zenéinket a programba (menüből vagy drag&drop intézőből, totalcommanderből, bárhonnan...)
- A lehető legtöbb meta információt töltsük ki helyesen (track-enként). A program használja a különböző zenei fájl formátumok (mp3, aiff...) szabványos ID3 meta adatait, tehát ha az már jól ki van töltve a fájlba előre, akkor nem kell sokat bíbelődnünk ezzel utólag. (Figyelem: sajnos a wav formátumnak nagyon szegényes a fájl szintű meta tároló képessége - mondhatni nincs neki, a Rekordbox importálás után csak a fájlnevet fogja berakni a title mezőbe. De aztán a Rekordboxban hozzáadott adatokat eltárolja a program az adatbázisban.)
Manapság ha vásárolunk egy zenét pl. a Beatporton, akkor többnyire minden ID3 adata rendben lesz, csak a számunkra fontos egyéb információkat kell kitöltenünk. Viszont ha mondjuk egy orosz oldalról töltögetjük a zenéket, akkor általában vagy semmi meta adatunk nem lesz (ez a jobbik eset :D) vagy pedig tele lesz szeméttel, pl. minden létező tag-be bele lesz írva a weboldal címe. (vannak különböző programok, amik képesek tömegesen kezelni a meta adatokat, ha nagy mennyiségben van ilyen teleszemetelt zenénk akkor érdemesebb importálás előtt egy ilyen programmal töröltetni az összes meta tag információt a zenékből).
Track title (cím), Artist (előadó), Album, Year (év), BPM (tempo), Key, Label (Kiadó), Genre (Stílus), Cover (borító) stb.
Minél több mező van helyesen kitöltve, annál több lehetőségünk lesz a szűrésre!
A meta adatok alapján tudunk szűrni és keresni a zenéink között, tehát ha az új Tiesto zenéd Artist meta mezőjébe az van hogy 'wéwéwé.ruszkiletöltő.ru' akkor hiába keresel rá Tiesto-ra, nem fogja hozni a találatok között (hiába az a fájl neve hogy Tiesto - Can't you see.mp3).
Én személy szerint szeretem ha a fájlnevek is rendben vannak, nem összevissza, hol aláhúzások, hol szóközök, hol csupa nagybetűk a fájlnévben, meg aztán abba se legyen webcím meg ilyesmi. Sajnos például az említett BeatPortról vásárolt zenéknek is kretének a fájlnevei, pl.: '5698273_Craving_Original_Mix.mp3' Én ezt a letöltés után átírom normálisra: 'Lucas & Steve - Craving (Original).mp3' - tudom ez már túlzás, de még a 'mix' szavakat is kitörlöm pl az Original Mix végéről, hogy rövidebb legyen a fájlnév, és úgyis felesleges (ez már informatikus szakmai ártalom :) ).
Ezek mellett javaslom, hogy hozzatok létre egy saját mappa rendszert is, amit átláttok. Ha csak egy mappába van belehányva minden vagy egyszer innen egyszer onnan, netán több meghajtóról, akkor abból később csak a baj lesz!
Még az audio CD-s időszakomban is rendszereztem a CD-im forrásfájljait, sorszámozott válogatásokat írtam és minden lemeznek van egy ugyanolyan számú mappája pl.: '325' és a mai napig ezt viszem tovább, pedig már több mint 8 éve nem használok CD-t. A Rekordboxban pedig az album mezőbe beírom, hogy melyik válogatásomon van a zene (pl.: 325), így ránézésre is tudom, hogy magának a fájlnak hol a helye a gépemen. A lényeg, hogy használjatok valami logikus fájl struktúrát ami számotokra átlátható!
Egyéb tipp: Megjelenési év, azon belül stílusonként mappákba, ha nagyon sok a zenétek akkor mondjuk hónapokra is lehet bontani stb.
Zenék importálásakor a Rekordbox analizálja tracket, ilyenkor "rajzolja meg" a waveformot (hogy mondjuk ezt magyarul?), detektálja a BPM-et, a Key-t (és most már a frázisokat is!) ezáltal létrehozza a grid rácsot (BPM) és megpróbálja megállapítani a kezdő negyedet. A következő fontos dolgunk ennek az ellenőrzése/javítása. A legtöbb új zenénél elég pontos ez az analizálás, de azért előfordul tévedés, hallgassuk-nézzük meg és a grid állító vezérlőkkel igazítsuk be ha szükséges, illetve adjuk meg a kezdő beat-et (ezt gyakrabban téveszti el az automatika) A mai zenék szinte mind egész BPM-re készülnek, ha valami tizedest detektál a progi akkor az már eleve gyanús, de persze nem árt egyébként is mindet ellenőrizni. Az analizálás beállítási résznél már kitértem az általában régebbi zenéknél jelentkező össze-vissza táncoló grid problémára. Az ilyen zenéknél vagy keményen dolgozunk vele, vagy gyakran inkább "hagyjuk veszni"... én ezeket általában megjelölöm (commentbe vagy a title-be beírom) és akkor nem ér meglepetésként mixelési próbálkozásnál :).
Állítsunk be a zenéken CUE pontokat, LOOP-okat (és mentsük őket), amik jelentősen segíthetnek majd DJ szettünk során. A Rekordbox beállításai között van lehetőség arra, hogy analizálás után a szoftver automatikusan a zene első beat-jére tegyen egy mentett CUE-t. Viszont ha ugye pontatlan az analizálásunk akkor még egy rossz helyen lévő mentett CUE-nk is lesz, ezért inkább stílustól függően javasolom ennek a használatát, ismerd ki hogy általában sok-e az analizálási pontatlanság a zenéidnél és ettől függően használd ezt az opciót. Én személy szerint kikapcsolom, pedig nem túl gyakori hogy téved az analizálásom (sok house). Gyakorlatilag minden zenémbe rakok kézzel legalább 1 CUE-t (de inkább 3-4-et) nyilván azután hogy ellenőriztem/beállítottam a gridet. Tehát ha egy zenémbe van mentett CUE akkor azonnal tudom róla, hogy azt már feldolgoztam és a grid is rendben van.
A Rekordboxban van egy úgynevezett Collection, a Collection-ben található az összes zene amit importáltunk a programba, mondhatni ez a globális gyűjtő "konténerünk".
Az ezen túli, úgymond (nem pontos kifejezés, de így értelmezhető) struktúra playlistekből áll, valamint a playlist-jeinknek létrehozhatunk mappa szerkezetet (fa struktúrában). Például készülsz egy bulira, létrehozol egy Folder-t (mappa) a playlist szekcióban, nevezzük mondjuk 'Sziget2018'-nak, majd azon belül létrehozol több playlistet, például 'warmup' , 'peaktime' , 'after' ... stb, aztán beválogatsz zenéket ezekbe a playlistekbe a Collection-ödből vagy akár egy korábbi playlistedből. Fontos megemlíteni, hogy a playlistekben létrehozott struktúrának (mappa szerkezetnek) semmi köze a gépeden található fájl struktúrához! (és a később kiexportált USB eszközön lévő mappa/fájl struktúrához sem!) Ezáltal/illetve ha egy zenét több playlistbe is beraksz, akkor az nem duplikálódik/többszöröződik le az a gépeden, és majd az USB eszközödön sem, amiről zenélni fogsz!
Tulajdonképpen szokás kérdése, hogy ki milyen playlist szerkezetet hoz létre magának, bulinként vagy válogatás lemezenként csinálsz playlisteket, ahogy neked tetszik és átlátható számodra. Mivel nincs fájl duplikálás, nyugodtan csinálj többet, ami segíti a munkádat! De azért vigyázz, ne ess át a ló túl oldalára, és ne készíts olyan playlisteket amiket sosem használnál, mert idővel nagy lesz a káosz! Illetve USB-re exportáláskor megvannak a rendszernek a korlátai, maximum playlist számát tekintve - erre érdemes figyelni!
Ha a zenéid meta tag-jei jól vannak kitöltve, akkor sok olyan playlist feleslegessé válhat, amiről elsőre azt gondolnád milyen jól fog jönni! Ez gyakori hiba! Például tegyük fel van nagyon sok maxi cd-d, amiket begrabbeltél és beimportáltál a Rekordboxba, csinálsz minden maxinak egy-egy playlistet külön, hogy mondjuk így "rendszerezd" őket, ahogy régen is mindig kivettél egy maxit a ládádból, hogy lejátszd. Rekordboxos rendszerben soha nem fogod így megkeresni a rengeteg playlist-ed között azt a maxit, mert sokáig fog tartani és nincs értelme! Nyilván rákeresel majd inkább a szám címére vagy az előadóra és abból választod ki a megfelelőt pillanatok alatt. Ha pedig azon a nyomon indulnál el, hogy tudod "megvolt maxin..." arra megoldás lehet egy megfelelő meta tag, én például beírom a zene comment tag-jébe hogy 'CDM'. Aztán ha a maxijaim között akarok válogatni csak beírom a keresőbe hogy CDM és máris ott van mindenki.
(Haladó infó: dinamikus playlisteket is létrehozhatunk ezen az elven! - egy haladó trükkök cikkben írok majd róla)
Gyakorlatilag minden elképzelhető feltétel alapján lehet keresni és szűrni a zenéid között a Rekordbox-al (és már a legtöbb lejátszóval is). Tehát arra használd a playlistet, amire való: azonos szituációban játszandó zenék gyűjtőhalmaza (ezt a definíciót remélem a nevemhez kötik majd valami nagy lexikonban! :D ) Valószínűleg kissé túl ragoztam már, de remélem érthető voltam!
Mióta viszonylag könnyen lehet zenét készíteni mondhatni földi halandóknak is, borzasztóan sok zene lát napvilágot naponta. Ráadásul leggyakrabban "ingyenesen" letöltjük és nem vásároljuk :( a zenét, ami még hozzátesz ahhoz, hogy könnyű nagyon nagy zenei készletet "teremteni". De talán ez (ha már a zenei választékosság nem is) segít rávenni arra mindenkit, hogy válogassuk meg a zenéinket rendesen. - Mert sok lesz vele a meló, rájöttök! - A "minden megvan xy stílusban vagy évben" gyűjtögetés ma már értelmetlen - kivétel a régebbi időkből természetesen! De ez már erősen mellék vágány, csak megjegyeztem! ;)
A tag-ek kitöltése és a gridek pontossága azért is fontos, mert a jelenlegi lejátszók rengeteg funkciója ezeken alapszik. Nézzük tehát, hogy történik a "felhasználás" a lejátszón:
Rekordbox DJ felhasználókra is mind igazak az eddig leírtak, mivel ugyanezt a zenei adatbázist használják, mint amit egy pendrive (USB forrás) -ról játszó dj eszköz, csak nyilván nem exportálnak. Tehát ugyanazzal a Rekordbox adatbázissal tudsz játszani Rekordbox Dj-vel működő lejátszóról is és akár CDJ-2000 NXSII -vel is!
Csatlakoztassunk egy Pendrive-ot vagy hordozható külső winchestert a számítógéphez. (Fontos! hogy az USB eszközünk FAT32 fájlrendszerben legyen formázva, különben a Pioneer lejátszónk nem fogja felismerni!!! - A Rekordbox viszont gond nélkül exportál NTFS-re is, és utána jön a koppanás amikor a lejátszó viszont nem látja majd az eszközt)
Exportáljuk a zenéinket az USB adathordozónkra (jobb klikk a tracken > export; vagy használhatunk SYNC MANAGER-t is.) Természetesen többet is lehet egyszerre, akár az egész Collection-t vagy csak egy-egy playlist-et. Exportáláskor a Rekordbox rámásolja az eszközünkre a zenei fájlokat (sajátos fájl struktúrában!), az adatbázist, a borítókat és a waveformokat. Ha kész vagyunk az exporttal, szabályosan válasszuk le az USB eszközt! (Win tálcáról vagy Rekordboxban a Playlistek alatt a Device neve mellet a pici "eject" ikonnal > ez van hogy nem megy elsőre).
Csatlakoztatjuk a lejátszóhoz az adathordozónkat, és már mehet is a móka! A lejátszó a Rekordbox-al exportált adatbázisból veszi az adott zenékhez tartozó információkat. Ez által a tuti pontos adatokkal tudunk dolgozni és természetesen sokkal gyorsabb is lesz minden. Ha rákeresünk egy előadóra akkor azonnal dobja a találatokat, anélkül hogy át kellene neki túrnia az egész adathordozót (fájl szinten). Aztán betöltünk egy zenét és azonnal ott a teljes wave, a pontos BPM (és még sok más nyalánkság).
Ha csak egy simán intézővel/bármivel rámásolt mp3-at töltünk be egy pendrive-ról (tehát folder-ből tallózunk) akkor a lejátszó keresget a fájlok között és a betöltött zenét detektálja - jó lassan és nem éppen pontosan. Gyakori hiba, hogy valaki így használja az egyébként sokat tudó Rekordbox kompatibilis lejátszót, aztán hangosan veri az asztalt hogy "összevissza jár a BPM" meg hogy "a CDJ 100 bezzeg jó volt!" Ezzel szemben a Rekordbox-al exportált zenéink tökéletes griddel rendelkeznek (mert ugye szépen beállítottunk mindent a gépen korábban). Ez pedig azért jó mert létrehozták a QUANTIZE (kvantálás) funkciót, ami a különböző cselekményeinket a lejátszón a zene gridjéhez igazítja. A legjobb példa rá a loop, rácsapunk akár a 4 Beat Loop gombra a lejátszón, és kapásból van egy 4-es loop-unk, ami grid-pontos, tehát nem mászik szanaszét, könnyedén mixelhetünk is rá.
Loop-olni a CDJ-500-as Pio' óta lehet (ami aztán jó régen volt) de mindig félve használtuk (vagy inkább sehogy) mert menetközben pontos loop-ot fogni vele eléggé skandináv lottó esélyű volt. Így viszont ott a loop amibe megbízhatsz és pl. olyan éneklős vagy radio verziós zenéket is mixelni tudunk amiket eddig aligha. Azt már nem részletezném miért jó ez még.
A legtöbb lejátszón már a CUE pont állítás is gridre ugrik (bekapcsolt QUANTIZE-nál) - kézi CUE és az AUTO CUE is. Vagy például az effekteket is a tényleges (és nem eszköz által detektált) bpm-hez állíthatjuk... és még megannyi új fícsör' -nek is ez a lelke! Ezek már lejátszó és keverő típusonként változnak, hogy milyen funkciók érhetők el, a lelke viszont mindnek a Rekordbox (Pioneer esetén).
Maratoni cikkem végéhez értünk, köszi hogy kitartottál! A Rekordbox mára már (2018) egy elég sok funkcióval bíró szoftver, most tényleg csak a működési alapelvről illetve az elengedhetetlen dolgokról volt szó. Valószínűleg a jövőben további rövidebb részekkel jelentkezem a témában, amikbe kitérek a különböző hasznos vagy esetleg kevéssé ismert funkciókra! A cikk írásakor a Rekordbox 5.2.0 volt az aktuális elérhető verzió.
by DANEE DEE