Üdvözlő és jó ha tudod...

BLOG#01 2013.07.30.

A jövőben szeretnék rövid leírásokat, útmutatókat, magyarázatokat, véleményeket írni a zene, disco-k, rendezvények világából és olyasmikről amik ehhez valamilyen szinten kapcsolódnak. Mindezt a szokásosnál kicsit jobban kifejtve, mint 1-1 rövid mondat vagy esetleg komment.

Viszonylag hirtelen jött az ötlet, hogy most akkor nekiállok, de foszlányokban már gondolkodtam hasonló dolgon régóta. Nem vagyok nagy név, sem sztár lemezlovas akinek 5 bulija van minden héten és járja az országot egyfolytában. Zenetörténeti szakértő sem vagyok és még csak technikai ős-gurunak se tartom magam. Viszont, több mint 15 éve zenélek és foglalkozom különböző hang,-fény és rendezvény technikai dolgokkal. Biztosan van minden területen nálam sokkal nagyobb tapasztalattal és tudással rendelkező ember, de részt vettem már jó pár buliban a pult vagy színpad mögött és igyekszem mindig mindent jól és széleskörűen kiismerni. Biztosan lesznek kollégák - és nem kollégák, akik felháborodnak vagy kifogásolnak néhány dolgot amiket majd leírok, ezért is szerettem volna ezeket előre közölni, illetve hozzátenném, hogy a legtöbbször a véleményemet és a tapasztalataim fogom közzé tenni. (Bár valószínűleg az értetlenkedők nem fognak a későbbiekben ehhez a leíráshoz eljutni, de ha mégis, hát itt van leírva, hogy nem én találtam fel a tükörgömböt :) )

Nagyon sok kollégával van jó kapcsolatom, akik gyakran kérnek tanácsot tőlem és én mindig szívesen segítek, mert úgy gondolom azzal, hogy tanácsot kérnek, elismernek és ez természetesen jól esik. Manapság sokan próbálkoznak DJ-vé válni, többen komolytalanul és néhányaknak határozottabb szándékai vannak. Több ilyen vagy olyan, lelkes kezdő keresett már meg és kért segítséget.
Ezért is gondoltam úgy, néhány főbb témában leírom gondolataimat és tapasztalataimat, hátha lesznek akik találnak a sorokban számukra hasznos új információkat vagy jó irányelveket.

Jó pár téma van már a fejemben, amit biztosan kiakarok fejteni, de ez lehet a jövőben még bővülni fog. Az biztos, hogy javarészt a DJ "munka" dolgairól szeretnék írni, de gyakran fogok kitérni technikával kapcsolatos részekre is, mert bizony nem árt ha a DJ kellően ismeri azt, amit használ. Még az is lehet, hogy csak technikával foglalkozó kollégák is találnak majd néhány "okosságot" nálam. Viszont ajánlani szeretném a "bejegyzéseimet" olyanoknak is, akiket szimplán csak foglalkoztat ez a téma vagy hogy mi folyik a "kulisszák" mögött +++ azoknak is akik csak buliba járó, zeneimádó partyarcok. :)

Néhány téma, amiről biztosan írni fogok:Disco-s vs. DJ fogalma, Warmup, Felvétel készítés, Rezidens, Rekordbox technológia, Fénytechnika, After... stb.

Jó olvasgatást mindenkinek!

by DANEE DEE

vissza a blogokhoz