BLOG#17 2022.01.10.
Erre még mindig nem tudjuk a választ egyébként, pedig ez a jelen helyzet! És biztos vagyok benne, hogy még most is sokan vannak, akik nem tudják mitévők legyenek e tekintetben! "Eladjam a régit?" "Vegyek újat, vagy egy használt régebbi jobb vétel?" …és nem azért vakarja mindenki a fejét, mert nem ismeri a különbségeket, hanem azért, mert senki sem tudja, hogy fog alakulni az újak gyártása és a régi ára. Ezt sajnos én sem tudom. Ezzel kapcsolatban csak annyi a véleményem, hogy semmi jóra ne számítsunk. Olcsóbb nem lesz az új pult az biztos. Az RX2-esből szerintem már nem is igen fog készülni több ezután. Az RX3 ára pedig bőven növekedhet még, ami tovább fogja erősíteni a használt pultok árát. Kereslet-kínálat, ezen múlik… de tovább nem szeretnék piacot elemezni, mert nem ezért íródik a cikk! Hanem azért, hogy kielemezzem az új pultot és leírjam a használati tapasztalataimat.
Ahogy máskor is, most is a különbségekből indulok majd ki, mivel alapos teszteteket készítettem már szinte mindenről, amihez érdemes hasonlítani a pultot. Szóval aki ennél is több infóra vágyik az olvassa el a korábbi teszteket is! A közvetlen elődmodelleket tartósan használtam, az XDJ-RX -et és az XDJ-RX2 -t is. Teszteltem a "nagytesót" az XDJ-XZ -t és a Pioneer csúcsmodell-t a CDJ-3000 -et is. El nem vettek semmiből, szóval minden, ami új az XDJ-RX3-ason, azzal több/okosabb lett a RX2-nél.
A külső fizikai méretben nemsok változott, szélesség, magasság megegyezik az RX2-vel. A pult mélysége a deck részeknél szintén egyezik, de a jelentősen nagyobb kijelző miatt a középső rész megnövekedett kissé, így az RX2 rackbe sajnos nem megy bele az RX3. Táskák esetében pedig típustól függ…
Az alap layout többnyire teljesen egyezik az RX2-vel. A loop szekció picikét jobbra tolódott, a nagy kijelző helyigénye miatt, ezért ez csak a bal oldali decknél feltűnő, de egyébként a sorrend és a gombok a szokásosak. Ez alatt a Slip és a Direction variálódott át egy picikét, mivel bekerült mindegyik oldalra egy önálló Quantize gomb. Így már nem csak központilag lehet a kvantálást ki/be kapcsolni (ahogy az RX2-n), hanem deck-enként, illetve a beat effektre vonatkozóan is külön (a short cut menüben). Tehát most már, mint egy 3000-es nagy pulton. (A XDJ-XZ -n csak a deckek egyben és az effekt kapcsolható külön.)
A PLAY és CUE gombok külsőleg felvették a "nagyok" design-ját, tehát picikét nagyobbak (mint a korábbi RX-eken) és már itt is a kör-karima világít zölden és sárgán.
A Jog körül van egy kis karima, ami az RX2-n ezüst színű, ez fényes fekete lett az RX3-ason. Ennek hatására első pillantásra kisebbnek hihetnénk az új JOG-ot, de a valós mérete teljesen megegyezik az RX2-ével (149 mm), ahogy a burkolat anyaga is. Viszont a JOG mechanikailag fékezhető lett, a szokásos feszesség állító potméterrel!
Emlékszem sok évvel ezelőtt volt egy felmérés, hogy ki mit fejlesztene az RX-en, én ott konkrétan ezt kértem… szóval szívesen mindenkinek! :D A fék leglazább állásán kapjuk ugyanazt a feszességet, mint az RX2-n, tehát annál csak erősebbre tudjuk állítani a jog-ot. A futása egyébként továbbra is az az igen finom hatású és csendes (electrostatic). Nem lett zörgős, lötyögős, görgős hatású, mint a régi 2000-eseken vagy az XDJ-XZ-n (mechanical)!
Továbbá a Jogtárcsákba belekerült a színes LCD kijelző, amit én szintén csak üdvözölni tudok, mert a többi lejátszón is imádom! Ezen a kijelzőn ugyanazok az információ lehetőségek, mint a 3000-esen. Alapvetően track borítóképe, vinyl/slip mode, loop állapot kijelzés... tehát itt sem került be, (ahogy a 3000-esre se) az XZ-n lévő JOG INFO mód, amikor is tengernyi track adatot láthatunk a Jog közepén (waveform, bpm, time stb.). Én személy szerint mondjuk pont a borítókép módot kedvelem a JOG kijelzőn, ami helyett egyébként használhatunk akár egyedi képet is (külön beállítva, anélkül, hogy a zenéinknek változtatnánk meg a cover-ét).
A JOG-hoz tartozó vinyl "nyomaték" állító fizikai potméter lekerült a lejátszóról, vagyis egy gombot kapunk helyette, a paraméterek pedig a SHORT CUT képernyőn állíthatóak. Picit szokatlan ez a gombos logika erre, de használható, és biztos vagyok benne, hogy a felhasználók 99%-ának így is jó lesz ez a funkció.
SYNC/MASTER gombok, Master tempo és sebesség tartomány állítás változatlan, ahogy sebesség potméter hossza is a szokásos. Ez utóbbi 0-nál akadós, tehát nincs tempo reset gomb sem (ez marad az XZ-n és 3000-es kiváltsága).
A Pad-ok száma nem változott, tehát 8db. A gombok viszont változtak, illetve olyan lett, mint az XDJ-XZ -n. Egy kicsit puhább, de abszolút koordinálható a nyomáspontja. A gombok oldala világít és természetesen több színre képes. A gombok fényereje nem szabályozható (Az XZ-n igen). Talán PAD gombok az egyetlen dolog, amit megsiratok az RX2-ből, nekem továbbra is az a kedvenc verzióm, mint keménységben, mint designban.
Funkcióban viszont egy jó nagy adag újdonság került be a PAD-okba! Az egyes módok úgymond duplázódtak, a mód választó újbóli megnyomásával aktiválhatóak (ezzel a színe is megváltozik a gombnak), vegyük ezeket kicsit sorra:
Release FX (Slip loop gomb másik állása): Ez egy teljesen új, plusz effekt lehetőség, ami esetleg ismerős lehet a controllerekből. Mindegyik gomb egy fix effektet eredményez, addig amíg nyomva tartjuk! Alapvetően mozdítja a lejátszási pozíciót mindegyik, de slip módban is működhetnek.
Egészen régről jön ez nálam, amikor még 0db effekt volt. Régi keverőkön ezt mindig a csatorna típus választó kapcsolókkal csináltam, ami nyilván nem tett jót a cuccnak, sőt aztán volt amelyik nem is tudta hangban tolerálni. Majd jöttek a digit keverők amiknél késéssel történik meg a változás, ezért kénytelen voltam eme kreatív effektezésemet a csatorna potméterrel reprezentálni az utóbbi 15 évben :D Azzal pedig nem lehet annyira hirtelen vágást létrehozni hangban, na meg persze a potit is nyírod vele.
Szintén a nagy kijelző helyigénye és néhány plusz funkció bekerülése miatt, apró átrendeződés van a keverő részen, de semmi jelentős, ami szokatlan lenne a használatban. A keverő sávok bemenet választója lekerült a gain felől, mellé (RX2-höz képest).
A Trim potméter +9dB -ig visz és megmaradt a jelszint kapcsoló is, ami funkcióban is a szokásos, csak a felirat változott az eddigi dB értékek helyett az RX3- is megnevezések lettek, ahogy az XZ-n is (OFF, LINE, PORTABLE). Újdonság egy kis zöld LED, ami a jel meglétét hivatott jelezni. Valószínűleg nem ettől kap el a vágy az RX3-ra megvételére :D Sajnos AUX-ba belehallgatási lehetőség továbbra sincs (ahogy XZ-n sincs), ez viszont kár! A BEAT Effekt-eket irányíthatjuk az AUX-ra továbbra is.
Az RX2 4db effektje kiegészült 6-ra a SPACE és a CRUSH által, így már megegyezik az XZ-vel (és a 900NXS2-vel). Paraméterezési lehetőség pedig továbbra is adott.
A mixing és a level potik a szokásosak, illetve maradt a 2 db fejhallgató csatlakozó is a fronton (mini jack és nagy jack). Abszolút újdonság viszont a CUE LINK gomb. Ez gyakorlatilag egy speciális belehallgató csatorna, ami a 3000-es lejátszóban debütált, tehát az XZ-ben és az RX2-ben sincs. Ezzel úgy tudunk belehallgatni a zenéinkbe, hogy nem kell betöltenünk azt egyik deck-re sem. Erről részletesebben írok majd a szoftveres résznél.
Minden a szokásos, az elrendezés is, és a toló illetve tekerő potméterek is a jól ismert, kiváló érzést és minőséget hozzák! A csatorna és a crossfader potik vágási karakterisztikája természetesen állítható. Az EQ lehet hagyományos és ISOLATOR is. A Trim potméter kupakjának szürke színárnyalata egy picit sötétebb lett az RX2-höz képest (elnézést kérek, de tényleg így van :D )
A master tekerő potméterének végállása 0dB-ről +5dB re változott (RX2-n és XZ-n is 0), legalábbis ami a feliratot illeti (khm). A kivezérlés jelző LED-ek típusa teljesen új, ez által a zöld színe is megváltozott (picit világosabb árnyalat). A régi hatású (DOT jelleg) helyett egy homogén felületű világításuk van az RX3 esetében. Sajnos a LED-ekből egy sorral kevesebb lett az RX2-höz képest, és itt is megváltozott a kiosztás, pontosan úgy, ahogy az XZ-n tapasztalhattuk. Az XZ tesztben részletesen boncolgattam a véleményem erről, nem ismétlem magam… továbbra sem örülök ennek az iránynak, de túlélem valahogyan.
A szekció teteje a szokásos, kicsit tömörült ez is a nagy kijelző miatt. A gombok és a potik ugyanazok, mint korábban. A Beat effektek száma bővült (8-ról) az RX3-on, immár 14 itt is, így teljes lett az arzenál, ahogyan az XZ-n és 900-ason. Sajnos 3 sávos frekvencia vágót nem kaptunk, szóval ebben továbbra is több a másik két készülék. Viszont további újdonság az RX2-höz képest, hogy lett XPAD, annyi különbséggel, hogy az érintőképernyőre költözött. Így egy sokkal szélesebb területen lehet tapizással paramétert változtatni, ami picit nagyobb pontosságot eredményez, mint a hagyományos nem kijelzős elődök esetében.
Teljes egészében örökölte az RX2 mikrofon részét az RX3. Elvileg előfokokon fejlesztettek, de ez nem hivatalos információ, ennek kimérésébe pedig ezúttal nem mentem bele. Ami érdekes lehet, hogy az XZ plusz mikrofon funkcióit nem rakták bele az RX3-ba, kár… így ebben az XZ továbbra is jobb egy kicsikét. Apró újdonság viszont, hogy Utility menüben lekapcsolhatjuk a mikrofont a monitor kimenetről és/vagy az USB felvétel csatornájáról! Ez mondjuk szuper!
USB aljzatok tekintetében minden ugyanaz, továbbra is 2db áll rendelkezésre, melyek max 1 ampert tudnak és sajnos továbbra is 2.0 a szabványuk, ahogy az XZ-n is (A CDJ-3000 már 3.0 szabványt használ). Természetesen maradt az USB felvétel készítési funkció. Újdonság az RX3 esetében az automata leválasztás (amit az XZ-ből ismerhetünk), ami annyit tesz, hogy ha lekapcsoljuk a pultot (az ON/OFF gombjával!), akkor rajta hagyja a villanyt az USB-n és automatikus leválasztja a rácsatlakoztatott eszközeinket. Ez egy okos ficsör, örülök, hogy bekerült az RX3-ba is!
Nyilvánvaló, hogy ez a legszembetűnőbb változás. Brutális nagynak tűnik elsőre az elődökhöz képest. Az átló 10.1 coll (RX2, XZ: 7 coll) ami így egy kicsit még a 3000-esnél is nagyobb (9 coll). Felbontás és képfrissítésben is jelentősen javult a helyzet, szép éles képet kapunk. Természetesen az egész érintés érzékeny, de továbbra sem támogatja a multi-touch -ot, annyi baj legyen! A nagy kijelzőnek és a több pixelnek köszönhetően eleve több információt láthatunk egy időben, viszont ehhez jelentősebb mértékben hozzájárul a teljesen új szoftver.
Alapvetően a 3000-es lejátszón megismert felépítést és funkciókat kapjuk, de sajnos nem teljes egészében, ezt csak az első ránézés hozza. Ha mélyebbre ássuk magunkat, akkor sok-sok apró különbséget fedezhetünk fel, amiknek többsége nyilván a hardveres különbségekből ered, mint pl. más PAD funkciók stb. . Jól belemehetnénk ennek mélységeibe, de azt gondolom jobb lesz, ha ezúttal inkább csak az újdonságot írom le az RX3 új felületéből.
A megszokott (RX2, XZ) közvetlen forrás választó gombok eltűntek (USB 1-2, Rekordbox) Helyette egy SOURCE gomb van, ami által előhozott képernyőn érintéssel kell választani az elérhető források listájából. Ez némi megszokást igényelhet az olyanoknak, akik több eszközről zenélnek egyszerre, vagy például a VS-ezőknél. Sajnos ez némileg lassabb módja a váltásoknak a korábbihoz képest, bár ugye a 3000-esen szintén ez a helyzet.
Az elődökhöz képest a listák megjelenítése nagyon sokat fejlődött. Elsősorban a több pixelnek köszönhetően minden sokkal átláthatóbb, bal szélen például bármikor válthatunk listázási módok közül, hogy mi alapján szeretnénk böngészni. Nem kell tehát sorozni a back gombot már ilyen esetben.
A listázási felületnek is jól jön a több pixel, 8 helyett már 12 sort láthatunk és sokkal több adatot egyszerre, anélkül, hogy be kelljen kapcsolnunk az INFO-t – de egyébként erre is lehetőség van, amiben szintén több minden fér ki a képernyőre. Betűméret változtatás nincs, mint a 3000-esen.
Első oszlopba megjelent a Rekordbox-ból jól ismert Preview waveform, ebbe tapicskolva belehallgathatunk a zenékbe, anélkül, hogy bármelyik deckre rátöltenénk. Ez ugyanis ilyenkor csak a fejhallgatóban szólal meg, ha bekapcsoljuk a már említett CUE LINK gombot a füles szekcióban, amíg az ujjunkat rajta tartjuk preview hullámon (Preview CUE). Természetesen van cím oszlop a listában, plusz egy további előre beállított (pl Artist), vagy amire a korábbról is ismert sorba rendezést állítjuk (például BPM). Az aktuálisan kiválasztott tracket a kijelző jobb szélén megjelenő LOAD gombokkal tölthetjük a kívánt deckre, de természetesen maradtak a régi módszerek is: mint a selector lenyomásával feljövő betöltő menü, és az alatta lévő közvetlen deckre töltő fizikai gombok is megvannak! Előbbivel érhető el a Memory Cue-k kilistázása is, ahogy megszokhattuk azt már.
Az RX2-höz és az XZ-hez képest ez teljesen új és plusz felület. Ez gyakorlatilag a szokásos browse/playlist -en felül egy plusz különálló szekció, ahol a playlistjeinket érjük el, ahogy a 3000-esen. Az elődökön volt már egy hasonló dolog, a short cut-ról elérhető PLAYLIST gomb által, viszont jelentős különbség, hogy az csak egy gyors elérésű (1 életű) dolog volt, az RX3 Playlist felülete viszont már nem az, sőt, forrásonként jegyzi a poziciót a struktúrában. Abszolút az RX3 újdonsága ezen a képernyőn, hogy bekerült egy Playlist BANK, amiben 4db Playlistünket rögzíthetünk a bal szélen, és azonnal váltogathatunk köztük amolyan gyors eléréssel. Minden forráshoz tartozik egy saját BANK, amire forrás váltás esetén emlékszik a lejátszó. A BANK-ba rakott playlisteket az USB eszközhöz rendelt színnel jeleníti meg, szóval itt láthatjuk első pillantásra, hogy éppen melyikben turkálunk. Ez a színezés egyébként több kisebb területen is segít minket.
Saját, dedikált gombot kapott a kereső a kijelző feletti sorban. RX2 és XZ-hez képest ez némi újdonság. Természetesen a nagyobb kijelző, és az átalakított lista nézet minden előnyét ezen a képernyőn is élvezhetjük! Mindez egyébként igaz még a TRACK FILTER felületére is, amit természetesen minden listán aktiválhatunk továbbra is.
A 3000-es után, az XDJ-RX3 a következő lejátszó, ami támogatja az újfajta (3Band) színes waveformot. Továbbra is azt gondolom, ez az eddigi legjobban értelmezhető hullámforma design a Pioneer-nál. Ezt az elődmodellek nem támogatják, az XDJ-RX2 és az XDJ-ZX sem. Az lejátszás pozícióját jelző vonalat (current play cursor) el lehet rakni balra (középről, kb 1/3-adra), így többet látsz abból mi lesz, kevesebbet abból mi volt. Ez egy szuper funkció, ami a 3000-esbe jelent meg először, de már az RX3 is tudja.
A képernyő jobb felső részébe bekerült egy idő kijelző, amin láthatjuk mennyi ideje megy az USB-re történő felvétel rögzítés. Ha új trackre vágunk a felvételben (Track mark) akkor a számláló újraindul. Ez hasznos újdonság, ami csak az RX3-ban van, viszont sajnos felvételi hangerő állítás továbbra sincs.
A bal felső részbe is egy idő kijelző került, egy status bar-al kombinálva. Megadhatjuk, hogy előre vagy visszafele számoljon egy tetszőleges időtartamra. Mennyire egyszerű kis ficsör ez technikailag, mégis igazán hasznos lehet a felhasználónak! Szerintem jár érte egy piros pont! (Csak RX3-ban van.)
A nagy wave és a 2 deckre osztott rész közé került ez a teljesen új szekció. Itt a két deck 8-8 (virtuális) PAD-ját láthatjuk kiterítve, amin mindig az aktuális funkcióját olvashatjuk, beleértve a színezéseket is, pl Hot Cue esetében. Tehát például, BEAT JUMP módban azt láthatjuk, hogy éppen melyik PAD mekkorát fog léptetni… vagy mondjuk az új Release Effekt mód effektjeiről informálódhatunk. Szorosan kapcsolódik ez az új kijelző terület ahhoz, hogy jelentősen növelték a PAD funkciókat az RX2-höz vagy az XZ-hez képest az RX3-on, és így abszolút szükségessé is vált egy ilyen rész a lejátszón.
A képernyő (PAD) Status szekcióját átválthatjuk BEAT FX módra, ilyenkor az említett PAD-ok helyett a bal oldalra 4 db tetszőlegesen beállított BEAT effektet rakhatunk be, ez amolyan effekt bank. Így abszolút a leggyorsabb módon válthatunk a kedvenc effektjeink között. A BEAT FX hagyományos tekerő potméterének már 14 állása van, de így nem könnyű pontosan és gyorsan váltogatni az effektek között. Ezt a kis problémát pont az XZ tesztemben jegyeztem meg anno. Hát itt a tökéletes megoldás rá, kizárólag az RX3-omban! Egyébként, ha kiválasztunk/aktíválunk a képernyőn érintéssel egy effektet, akkor az felülírja a fizikai effekt selector állását, és ez fordítva is igaz, mindig az nyer, amit utoljára birizgáltál. A képernyő jobb felében pedig a már említett XPAD kapott helyet, amin effekttől függően csúszkás paraméterezőt vagy ütemhez fixált értéket aktiválhatunk.
A képernyő alsó részének 2 deckre osztott részén nagyjából a szokásos információkat kapjuk, tehát amiket az elődökön, természetesen olvashatóbb/értelmezhetőbb méretekben és design-al, ami elősegíti a munkát. Apró újdonság, hogy waveform alatti kis szakasz jelölőt, ami a percenkénti időbeosztást mutatja, az RX3-on már átkapcsolhatjuk PHRASE (frázis) kijelzésre is, Short cutból vagy Utility-ben. Ekkor értelemszerűen a Rekordboxban detektált/beállított frázis szakaszokat láthatjuk itt a különféle színekkel érzékeltetve, az adott trackre.
Ahogy megfigyeltem, mindig nagyobb viták zajlanak hangminőség tekintetében, bármilyen pultról beszélünk. A hangminőség egy nagyon nehéz terület a mai pultok esetében. Egy igazán hiteles és objektív eredmény érdekében, nagyon durván mélyrehatóan és szerteágazóan kell elemezni és vizsgálódni. Azt gondolom én mindig is kicsit túlzásba viszem az elemzéseket, de a hangnál már én is azt mondom rá, hogy ne menjünk bele ilyen módon, részleteiben. Egy külön tesztet érdemelne ez az egész kérdés, nagy felkészüléssel és egy időben sok pult vizsgálásával. A végeredmény dokumentálása, illetve a konklúziók könnyű megértetése is hasonlóan nagy kihívás, sőt! Nem véletlen, hogy nem léteznek ilyen tesztek, csak igen silányak, vagy pedig megalapozatlan nagypofájú kijelentések, hogy ki a jobb. Nyilvánvalóan precíz méréseket kell végezni és abból kiindulni, de rengeteg egyéb változó van az egyenletben, nem olyan ez, mint egy sima I/O frekiátvitel mérés, ahol megvan az eredmény azt meg is vagyunk. Higgyétek el nekem, ez nem ilyen egyszerű. A dolog engem is érdekelne, remélem lesz alkalmam rá, hogy meg is valósítsam. Addig viszont be kell érjétek a véleményemmel, ami a felhasználói tapasztalataimon alapul.
Száraz technikai adatokban az RX3 megegyezik az RX2-vel és az XZ-vel (24bites konverter oda-vissza és 44,1 kHz sampling rate). A kimenetet hallgatva, füllel hasonlítva stúdióban, illetve egyszerű méréssel, a kimenet közvetlen felvételének mintavételezésével gyakorlatilag nincs különbség a három pult között (RX2, XZ, RX3).
Van azonban egy nagyon érdekes dolog az RX3 hangjában, amit nagyon nehéz érthetően elmagyarázni, de azért megpróbálom néhány mondattal. Ezt egyébként még a Pioneer-nek sem sikerült, a hivatalos sajtóközleményben 2 mondat van róla, ami totál marketing dumának érződik (pedig nem az). Készíteni fogok egy véleményezős videót is az RX3-ról, ahol igyekszem pontosabban és kicsit részletesebben elmagyarázni ezt a dolgot is.
Mixelésnél, tehát amikor 2 zene szól egyszerre, egészen megdöbbentő összegzést csinál az RX3. Nagyon ügyesen kezeli le az összeadódásokat. Gyakorlatilag szólhat egyszerre két zene, széles spektrumban sok részlettel, akár 0-n hagyott EQ-kkal is. Tehát minden közép állásban, és mégis egy részleteiben értelmezhető eredmény szól. Nem lesz sem kásás, sem hiányos, sem túlvezérelt vagy buffogó katyvasz. Még azt sem hallani, hogy mondjuk drasztikus levágást csinálna a besokallt frekiknél. A DSP igen-igen ügyesen matekol és a végeredmény nagyon jó, részletes marad.
Akármennyire jó a hangrendszer egy buliban, a körülmények miatt nagyon nehéz (lehetetlen?) olyan precíz mixeléseket létrehozni, mint egy stúdióban vagy otthon (fülesben is!). Az ember figyel amennyire csak tud, igazítja az EQ-kat, de általában ahogy éppen sikerül, olyan lesz… vagy van ugye a hirtelen nagy vágásos módi, akár isolatorral. Mindenki hallgatott már vissza bulifelvételt, tudjuk milyen ez. Nagyon leegyszerűsítve: sokkal jobban szólnak együtt a zenék az RX3-on. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell EQ-zni! Sőt, egy kicsit újra is kell szokni az EQ-t emiatt, többet kell tekergetni a potikat. Az egész nem olyan egzakt, kicsit mintha mindig másként működne. Nyilvánvalóan a DSP beleszólása miatt van ez így. Tudom, kicsit ellentmondásos a dolog, de nagyobb odafigyelést igényel füllel, hogy épp mennyire avatkoztál be az EQ-val.
Jogos a kérdés, hogy most akkor jó vagy rossz ez? Nehéz ezt eldönteni. Amikor egy buliban zenélsz, akkor mindenképpen jó, hiszen kisebb precízséggel is jobb eredményt érsz el, szebbek lesznek a mixek, nem torzul szét a hangkép. Viszont amikor szoba körülmények között készítesz mixet a pulttal, és szeretnél ultra precíz mixelést csinálni, akkor jobban meg kell dolgozni vele… a füledre hagyatkozva. Ehhez pedig mindenképpen szükséges egy nagyon jó fejhallgató és/vagy monitor is. Viszont, ha ez adott és jobban odafigyelsz mit csinálsz, akkor olyan mixeléseket lehet vele létrehozni, amit korábban csak komoly szoftveres mixeknél hallottam (pl profi megamixek, amikor részletesen paraméterezett, seregnyi vst dolgozik a frankóságért) ez pedig szerintem figyelemreméltó!
Erre a fő kérdésre továbbra is mindenki maga tud érdemben válaszolni a saját igényei és pénztárcája alapján, de remélem a mérlegelésben segít a tesztem mindenkinek! Az alapvető kérdést nem nehéz eldönteni egyébként, ahogy azt a cikk elején írtam, az RX3 rosszabb nem lett, mint az RX2, hanem nyilvánvalóan jobb és okosabb! Az RX2 forgalmazása biztosan véget ér a 3-as megjelenésével, aktuális fura helyzettől függetlenül. Az aktuális árak kiszámíthatatlanságában az XDJ-XZ-vel nehéz összevetni, bár, ha egyiknek növekszik az ára, a másiknak is fog. Ha nincs létszükséged az XZ néhány különleges képességének egyikére (DVS, 4 keverő csatorna, fejlettebb mikrofon funkciók, nagy lejátszóval való LINK-elés, master EQ vagy nagy JOG) akkor jelenleg az RX3 jobb választás szerintem. Egyszerű üzleti okoknál fogva pedig az XZ következő generációjára még valószínűleg jócskán várni kell, akár több évet. Sőt, én nem lennék meglepve, ha nem pont ebben a formában vinnék tovább kategóriákat.
Elsők között jutott hozzám az XDJ-RX3 a régióban, sőt azóta se érkezett belőle több. Ennek már lassan 2 hónapja. Általában tesztre kapok egy cuccot, majd meggyőzöm magam és veszek. Ezúttal kivételesen azonnal megvettem, látatlanba. Azért, mert a 3000-es pultba bevezetett új fejlesztések annyira megtetszettek, hogy azóta alig várom az RX3-at, amibe úgy gondoltam, értelemszerűen jönnek a lájkolt újdonságok. Így, hogy a saját pultom a teszt alany, a szokásosnál is több időt szánhattam rá, hogy tényleg rendes használati tapasztalatok gyűljenek. Viszont szeretném tartani magam a szokásos őszinteségemhez, ezért le kell írjam, hogy a lassú cikk megjelenésnek más okai is vannak:
A lejátszó szoftvere által az az érzésem, hogy idő előtt dobták ki ezt a pultot, még mintha nem lenne teljesen kész. Ez egyébként a cikk elején fejtegetett fura megjelenési időzítéssel egybevetve már abszolút érthetetlen is. Szándékosan vártam még, hátha kijön egy javítás, amiben még reszelnek a funkciókon és kijavítják az apróbb hibákat. A lejátszón jelenleg 1.00 firmware van, és a teszt megjelenésének napjáig nem adtak ki újat. Nem találkoztam nagyon durva hibákkal egyébként, mint például folyamatos fagyás vagy ilyesmi, viszont apró bugok sajnos vannak. Ez egyébként természetes, mindig vannak javítandók és tényleg nem nagy hibák. De megmondom őszintén, én várok néhány kisebb-nagyobb finomságot funkciókban is, amiknek annyira örültem a 3000-esben. Így ez a szoftver/felület csak egy olyasmi, és nem pedig egy olyan, mint a 3000-esé! Lehet nagyok az elvárásaim, de anno az RX-ek és a 2000-es között sem volt igazán különbség ilyen tekintetben, ezért én most sem szeretnék a 3000-es és az RX3 között! De hát sajnos nem nekem készítik a pultokat, szóval a végén még mehetek 3000-est venni többszöröse áron az RX3 helyett… de amiket hiányolok, azok meg nem indokolnak ekkora árkülönbséget. A videós véleményezésemben kifogok térni ezekre a dolgokra részleteiben, addig pedig, ha gondoljátok nézzétek meg a CDJ-3000-esről készített vélemény videómat, amiben elmondom milyen részletek miatt kedvelem annyira azt a pultot!
Összeségében a fent említett dolgok miatt egyelőre kicsit csalódott vagyok, de egyáltalán nem elégedetlen, mert jobb pultom lett az XDJ-RX2, XDJ-RX3-ra váltásával. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim, ahhoz képest amennyit hajlandó vagyok rákölteni! Ez szerintem remek tanulság lehet mindenkinek, így megfelelő lezárása is a cikknek. Aki viszont csak legörgetett ide a végére, annak jelzem hogy az utolsó két bekezdésem alapján ne hozzon döntéseket. Remélem mindenkinek tudtam hasznos infókat adni, jó zenélést mindenkinek!
by DANEE DEE