BLOG#14 2019.11.24.
A Pioneer háza táján a csúcs (flagship) vonalon voltunk (vagyunk?) a legjobban kiéheztetve. A szokásos modellváltási cikluson (by autóipar) rég túl vagyunk, a 2000-es szériából az utóbbi két alkalom pedig egyébként is (csak) facelift volt, tehát finom javítgatások (NXS I-II). Ehhez hozzácsapjuk azt, hogy a konkurens Denon funkcióban igyekszik kimaxolni az igényeket, először a nagy-pult vonalon (SC5000), majd az all-in-one -ban is (Prime 4). Utóbbi óta már szinte meg is feledkeztünk a nagy különálló pult hiányáról, az XDJ-RX2 pedig épp most töltötte második életévét. Azt gondolom mindannyian tudtuk, hogy egy nap bekövetkezik… a kérdés csak az volt, hogy mennyit kell még rá várni. Itt a nagy Jog tárcsás önálló minden az egyben pult, a Pioneer XDJ-XZ!
Ez egy 4 csatornás mixerrel ellátott, 2 deckes, nagy Jog tárcsás, érintő kijelzős önálló működésre képes dj pult.
Nem szeretnék minden funkciót felsorolni, mert rengeteg és felesleges. Megtaláljátok a specifikációban és millió leírásban a neten. A különbségeket fogom kifejteni, amiben több ez a pult, mint az XDJ-RX2. Amire nem térek ki, az teljesen megegyezik az RX2-vel (pl potméterek típusa, készülék ház anyaga, csatlakozók stb) – XDJ-RX2 tesztem itt olvasható. Ezen kívül most is sok helyen hozzáteszem személyes véleményem és használati tapasztalataim. Egy videót is készítek a pultról, amiben inkább csak a véleményemet fogom kifejteni – ez nem biztos, hogy a cikkel egy időben elérhető lesz, de később ide (is) linkelni fogom. UPDATE: A videós teszt ide kattintva érhető el.
Az adottságoknak köszönhetően a pult méretei elég impozánsak, talán éppen egy hajszálon múlik, hogy ne nevezzem böszmének. Karton dobozának szélessége 101 cm, ami bizony már némelyik személyautó csomagtér nyílásán be sem fér. Ha rackbe építjük akkor is hasonló méretekkel kell számolni. Ráadásul akkor már kell egy fajta erőlét (vagy egy plusz segítség) a cipeléshez, ugyanis a pult önsúlya is brutális. Viszonyításképpen az RX2 önsúlya 9 kg, a rack további ~14 kg tehát 23 kg (már ez is elég kellemes). Az XDJ-XZ önsúlya 13 kg, nagyobb rack kell majd neki, nagyjából 17kg, tehát 30 kg -os "téglát" kell a hónunk alá csapni. Mobil dj-knél ezek az adatok igen is számítanak, amikor hétről hétre kell haladnod a teljes cuccal. Az XDJ-XZ méretei: 878 × 118 × 466 mm, a cikkben lévő összehasonlító fotók méretarányosak, magasságban pedig pont 1 cm-el magasabb az RX2-nél. Érdemes a discos pultokat is megvizsgálni vásárlás előtt, mert könnyen lesz olyan, amibe nem fér be az XZ. Home studio-ban nyilván a súly nem számít, talán a méret sem… erről jut eszembe, nem rég építettem meg a saját stúdiómat, ahol az asztalon éppen elfér az RX2 és mellette még egy lemezjátszó, hát ha XZ-re váltok, hosszabbítanom kell az asztalt sajnos.
A deck részre és az egész pultra természetesen ráakasztják, hogy Nexus pult felépítésével megegyező. Ez persze most sem teljesen igaz, maradjunk annyiban, hogy sok részlet egyezik, összességében pedig csak hasonló. A tervezők nyilván próbáltak megfelelő kompromisszumokat hozni, hogy ne egy ebédlő asztal méretű készülék legyen a végeredmény, de azért mégis kényelmes legyen használni és ne túl sok mindenben térjen el a korábbi pultoktól, amikre már rá áll a kezünk. A jó dj-k képesek alkalmazkodni, viszont általában nem szeretnek. Több apró részletet is felfedeztem, amiket szoknia kell majd mindenkinek, de ezeknek a java nem fájdalmas. Vegyük tehát sorra a szekciókat/alkatrészeket:
Deckenként 8 db gumírozott PAD-ot kapunk, mindegyik képes több színnel világítani és a funkciók is megegyeznek az RX2-vel. Kivéve egy igazán szimpatikus különbséget, mint ha olvasták volna a korábbi cikkemet Pioneer-nél… ugyanis a BEAT LOOP kiosztása végre 1/4-től 32 beat-ig terjed! (RX2-n 8 beat a max) Bevallom a PAD-októl féltem a legjobban, mert már a megjelenés (előtti) képeken láttam, hogy nem pont ugyanazokat a PAD-okat rakták rá, mint az RX2-re. Szerintem az RX2 padjai az eddigi legjobbak az összes Pioneer eszköz közül – bár ez erősen személyes preferencia – pont megfelelő mértékben kemények és magasak, illetve a világítás megoldása is azon a legjobb. Nos, az XDJ-XZ -n egy nagyon kicsit magasabb és puhább PAD-ok vannak, amiknek az oldala és az éle világít. A többi mérete és a köztük lévő távolságok megegyeznek a tesóéval. Továbbra is jobb az RX2-é szerintem, de az XZ-jét is kellemes használni (nem az a bizonytalan féle, mint az alsó kategóriás Pio pultokon). Újdonság viszont, hogy állítható a PAD led-ek fényereje, 3 lépésben a UTILITY-ben, ez szuper funkció!
A tempo poti hosszúsága a standard (RX, RX2, 2000 stb.) viszont nem akad meg 0 állásnál és megkapjuk a Tempo reset gombot is ezáltal, ha hirtelen fixált 0%-ra van szükség. A megakadós potméterrel egy kicsit nehezebb bánni 0% közelében.
A két szokásos sárga IN/OUT gomb alá bekerült 4-8 beat fogó gyors gomb. Ez a Nexus pultokról jött, az RX-eken nincs. De hát ennek jelentősége meg is kérdőjelezhető, mivel a PAD-okon sokkal gyorsabb és kézre esőbb akármekkora loop-ot fogni. Kivéve persze ha éppen nem BEAT LOOP módban vannak a PAD-ok, ez esetben jól jöhet. (Többi megegyezik az RX2-vel.)
A deck részen a 8 PAD és a nagy JOG együttesének köszönhetően (illetve a szélesség mértékletes visszaszorítása miatt) a gombok és szekciók közötti távolságok kissé szokatlanok egy RX vagy 2000-es pulthoz szokott kéznek – mivel nem volt még ilyen kiosztású pult, bármihez képest szokni kell – a track váltó/tekerő gombokat folyamatosan kereste a kezem. RX2-höz képest kisebbek is és a PLAY és CUE-val együtt kicsit beljebb is vannak, nem annyira szélre esnek. A többi gomb is mind kicsit máshol van – nyilván.
Megannyi kollégám imája meghallgatott, megjött a fullos JOG stand-alone pultba! Haha. Talán már korábbi írásomban is kifejtettem, de most megint le kell írnom ezt az extra őszinte sztorit a Jog-al kapcsolatban, mert tanulságos. Végig toltam a a Pioneer generációkat, a legelejéről. Ahol is ugye kis jog-al indultunk. CDJ 800/1000 nél jött a nagy jog. Ekkor én még 200-asokkal zenéltem, ezért csak a 2000-es pultnál lettem nagy jog hívő. Talán inkább a fékezhetőség lehetősége az, ami miatt ez lett a kedvencem, illetve az az igazi mechanikai érzet ami által koordinálhatóbbnak tűnik – és ha már kellően kopott, akkor sokkal rosszabbnak is. Az RX megjelenésénél ez volt az egyetlen kompromisszum, amit muszáj volt benyelnem – de hát a pénz beszélt. Nagyon rövid idő alatt megbarátkoztam az RX jog méretével és nagyon finom futásával (nem mechanikus érzet). Még pedig azért, mert 99%-ban csak stúdióban használtam, ott pedig jóval higgadtabb vagyok mozgás-ügyileg, mint egy buliban. A buli hevében hajlamos vagyok lökdösni a tárcsát, amikor nem jön jól az RX(2) szabadon futása. Időközben kedvenc kollégám is lecserélte a 2000-es pultját egy RX2-re, ezért a legtöbbet már a bulikban is arról zenélünk. ~Másfél év után azt kell mondjam, ezt a lökdösés problémát is megoldottam (a trükk: a másik kezemmel kicsit fékezem a jogot lökdösés közben, ha úgy van) de leginkább megszoktam mekkora erővel nyúljak hozzá – vagy nem nyúlok hozzá annyit. Változott a véleményem 2015-höz képest, ma már abszolút nem kompromisszumnak érzem az RX(2) jog méretét és mozgását. Tökéletesen és kényelmesen használható. Pedig a Pioneer az RX RekordboxDJ regisztrációjakor kikérte a véleményem: mit fejlesztenék a pulton? - nagy betűkkel írtam be, hogy fékezhető Jog-ot!
Tudom, tudom most mit gondoltok, de ne hazudjunk már magunknak: napjaink technológiáját (legalább alap szinten) kihasználó dj (és aki ilyen pultokat használ, az bizony ilyen) hányszor és miért nyúl a jog tárcsához? - Tartós és fix BPM-eken zenélünk, mentett vagy auto cue-val - de QUANTIZE-nál úgyis gridre teszi – persze korrigálunk a jog-al mix közben, de igen keveset (akkor is lehet pont nem kéne – ugye?! :D ) Ez már nem az a világ, amikor a jog-al próbálgattuk a fülesbe, hogy jól halljuk-e merre kell húzni a tempót. Gyakorlatilag kiegészítő funkciókat végzünk a jog-al, és elég keveset. Scratch mester vagy? (igen ritka az olyan, ráadásul az olyan főleg, aki nem vinylezik)- ha tényleg az vagy, akkor Te is tudod, hogy a simábban futó jog sokkal kezesebb erre a célra, mint ez a görgős Pio nyavalya. CD-ről zenélsz? - akkor ezeket a pultokat úgy is "buktad".
Azért tartom fontosnak ezt a kicsit erősebb vélemény nyilvánításom a jog-ot illetően, mert úgy látom, hogy a legtöbben fejvesztve azonnal RX(2)-t szeretnének cserélni XZ-re és ennek elsődleges indoka (legtöbbször) a JOG mérete. Mérlegeljétek az előnyöket és az ezzel járó hátrányokat is, mert bizony vannak. Ezért is írom ezt a cikket, hogy ennek eldöntésében segítsek. A végén még kitérek arra is, hogy mikor érdemes az XZ-t választani (szerintem).
A JOG mérete, mechanikai érzete, fékezhetősége, világítása, felülete és az oldal borítása (igen, az a kopós fajta puhított bevonat) egy az egyben megegyezik a CDJ-2000 Jog-jával. A különbség a közepében elhelyezett kijelző (hasonló a DDJ-1000-hez). Ez a plusz feature elsőre nem tűnt számomra jelentősnek, a képek alapján talán kisebbnek is éreztem mint amekkora valójában. A használat során viszont hamar szembesültem vele, hogy nagyon jó! Elég nagy a felbontása, szép részletgazdag a kép és rengeteg információ megjelenik itt, ami bizony jelentősen növeli a praktikumot (kifejezés definíció az Ikea katalógusban :D). A kijelző módjait a UTILITY-ben állíthatjuk, bár kissé ködösek a lehetőségek (talán javítanak ezen még). Nyilván az a leghasznosabb mód, amiben a legtöbb INFO-t látjuk (nem csak a zene borítóját). Érdekes, hogy ezen a kis kijelzőn sok fontos dolog jóval nagyobb és ezáltal olvashatóbb, mint a központi nagy kijelzőn. Hatalmas méretben a BPM, és az eltelt/hátralévő idő a trackből – mindig ellenkezőjét mutatja a központi kijelzőn lévőnek +/-. Tempo %, teljes waveform, CUE-k, HOT CUE-k, Key, stb (természetesen teljes színesben). Egyik kedvencem, hogy az éppen megnyomott PAD "értékét" is kiírja (a time helyén, nagyba, megfelelő színnel), például a loop hosszát sárgával. Viszont a BEAT JUMP lenyomott értékét sajnos nem – szerintem ezzel hibát/hiányosságot fedeztem fel, természetesen firmware-el javítható lehet. Az utoljára lenyomott Hot Cue-t a körbe forgó "óramutató" útján jelzi, megfelelő színnel, fixálva. Ezen a kijelzőn kapunk látványos visszajelzést még a SLIP és a VINYL mód aktuális állapotáról is. Na meg a track borítójának részlete. Hihetetlen, hogy ez a tenyérnyi kijelző mennyi plusszot ad! Térjünk csak vissza pár bekezdéssel… a Jog miatt XZ-t venni? Hát ööö… mégis csak fontos szempont, de sokkal több pluszt érzek a benne lévő kijelzőben mint magában a méretében és mechanikájában! Ritka, de egy vs. zenélés alkalmával is igen hasznos lehet!
Továbbra is 2 mikrofon-t köthetünk be, mindegyiket hátlapi XLR-JACK kombó aljzatba, viszont az RX(2)-höz képest: (majdnem) teljesen különállóak. Külön kapcsolhatjuk őket és külön lehet a hangszínt is állítani mindegyikre, sőt immár a MID EQ-t is állíthatjuk. A talk over viszont továbbra is összevont, a módját és mértékét pedig a UTILITY-be állíthatjuk. Újdonság a Feedback reducer a mikrofonokon, ami egyfajta gerjedés csillapító. 2 fokozatban állítható az erőssége, de ez is egyszerre vonatkozik mindegyik mikrofonra. Ennek valós teszteléséhez buli körülmény szükséges, ami nálam egyelőre elmarad – stúdióban tesztelve valóban úgy tűnik, hogy elég jelentős mértékben képes csillapítani a gerjedést, főleg a magas frekvenciásat. Két apró, de hasznos visszajelző led (felirat) került még be a mikrofonokhoz: signal és clip. Ja és persze egy időben egy féle BEAT effektet küldhetünk tetszőleges, vagy mindegyik mikrofonra. Még egy apró, de hasznos funkció, hogy a UTILITY menüben kikapcsolható a monitor útból a mikrofon – ahogy DJM keverőknél is. Úgy gondolom a mikrofon szekciót tényleg kimaxolták, ezek mind hasznos újdonságok!
Egy az egyben megegyezik az XDJ-RX2 érintés érzékeny kijelzőjével. Kiosztásban/megjelenítésben is. Apróság, de újdonság: a felső gombsor BROWSE gombját egy picikét hosszabban nyomva tartva SEARCH módot kapunk, ez hasznos. A bal oldali forrás váltó gombokban kis különbség van, de erről később.
A Sound color FX-ek száma az RX(2)-höz képest 4-ről 6-ra növekedett (azonos lett a DJM-900 NXS2-vel), a többet szeretjük, így ez is hasznos lehet. Természetesen hozzátartozó paraméterező is van (RX2-n is van).
A Beat FX rész sokban fejlődött, legalábbis RX2-höz képest, erre tényleg mondhatjuk, hogy Nexus-osodott. 8-ról 14-re növekedett az effektek száma. Sajnos úgy tűnik, személyes régi kedvencem, a PAN effekt soha nem tér már vissza :( Szívélyesen üdvözöljük régi barátunkat, (szintén DJM-900 ról) az X-PAD-ot! Én igazán kedvelem ezt, érintésre azonnal effektet aktiválhatunk és paramétert léptethetünk, szerintem zseni! Szintén 900-ból örökölt (RX2-höz képest) újdonság még, az FX frekvencia vágó: gomb nyomásra LOW-MID-HI frekvenciákra vonatkozik csak a BEAT FX-ünk.
Végre külön kapcsolhatjuk az effekt kvantálását, RX2-n csak úgymond központi QUANTIZE on/off van. Megesik, hogy egy nem megfelelően feldolgozott tracket játszol (vagy a kollégád akivel vs-ezel, khm. :D) tehát rossz helyen van a grid, ezért ha nem gridre erőszakolt CUE-t akarsz állítani, ki kell kapcsolni a Quantize-t, amit aztán rendszeresen úgy felejtesz (vagy a kollégád, khm. :D). Aztán beszúrnál egy tök jó 1/2-es delay-t a megfelelő helyre a buli hevében… de aztán valami csúnya történik helyette (mert Quantize off volt), és nem leszel menő dj többé (vicc). Ezért üdvözlöm eme külön Quantize kapcsolót a Beat effekten!
Ezek mind szuper ficsörök az XDJ-XZ-ben. De a használat során egy-két apró, ám számomra kicsit negatív dologba akadtam, miközben Effekt-Mátyás ® szuperhős jelmezben nyomtam az ECHO-t X-PAD-on tapicskolva, tekert filterrel, kivágott középpel (OFC :D). Az egyik: oké, hogy tengernyi az effekt, de a kiválasztáshoz való szerencsétlen selector lassan sima potméter lesz, mert nem fér rá több osztás, nincs meg ez által az a határozott kattanása (mint RX2-n) és ugyanez igaz az alatta lévő sáv selector-ra is. Oké ez nem katasztrófa, és nyilván fizikailag máshogy nem megy. DE, a probléma az, hogy a feliratok zsúfoltsága miatt azok igen nehezen segítenek tájékozódni a sötétben, a sűrűség miatt pedig már az érzésre betanulható "hol áll" képesség elsajátítása is kb. lehetetlen (régebbi cuccokon egy idő után vakon is oda állítottam, ahova akartam). A Pioneer keverők megoldása erre, a BEAT FX tetején lévő kis kijelző, ami kiírja az effekt nevét és léptékét. Na az itt nincs sajnos… sebaj mert az RX2-n sincs, viszont a központi kijelzőn kapjuk meg ezeket az információkat, ez az XDJ-XZ – n is így van. DE, az XZ-n a 4 csatornás mixernek köszönhetően a kijelző, és ez által az annak a jobb szélén lévő effekt információk nem esnek egy vonalba a keverő szélén lévő BEAT effekt sávval, ahol a szemed keresné. Az effekt csatorna választójára is ugyanez igaz, ráadásul ott is több lett a lehetőség (rengeteg), és hogy még jobban elvesszél - mint Maci-Laci az erdőben- van egy kis móka a keverő sávok számozásával, de erről is majd később.
A lényeg, hogy büntetnék a BEAT FX-el, mint a JET-el 99-ben (aka. Effekt-Mátyás®), de mire megtalálom a FLANGER-t, meg hogy éppen mekkora szélességen vagyok és melyik az a csatorna amire ki kell tolnom, rég a refrén megy már, és a felpörgés a múlté. Nyilvánvaló, hogy ehhez hozzá lehet szokni, vagy fel is lehet adni, de akkor meg nincs szükségünk rá. Ez is egy olyan dolog amit a készülék méretek kordában tartása miatt kellett beáldozni. De azért összességében elmondhatjuk, hogy az effekt szekció is sokat kapott az RX(2)-höz képest!
Az XDJ-XZ csatorna száma és ezzel kapcsolatos lehetőségeinek számának meghatározása talán a leghuncutabb dolog mindenek felett! Ránézésre mondhatnánk: "4 csatornás". Mennyi helyen hallottam, ahogy bemutatják: "az RX2 4 csatornás változata". Hát ezek mind tévedések, illetve ami rosszabb, félrevezető kifejezések. Vegyük tehát sorra, igyekszem érthetően leírni:
- A keverő nem 4 csatornás. Hagyományos értelemben önálló keverőnek használva a pultot, 2 csatornát használhatunk fel külső eszközöknek, amely lehet LINE vagy PHONO. Erre a két szélső, az az a 3-as és a 4-es csatornákat használhatjuk. Teljes értékű: effektezés, belehallgatás, kivezérlés, minden.
- Az önálló lejátszás csak a középső két keverő sávon(-ra) történhet (1-es és 2-es elnevezésű), tehát az USB aljzatokon lévő forrásból vagy Rekordbox PRO LINK-en keresztül érkező zenék megszólaltatása. Ezt a két sávot a keverőn csak erre, vagy MIDI-re használhatjuk.
- 4 sáv egyszerre való vezérlése MIDI módban lehetséges, tehát kontrollerként Rekordbox DJ-vel (2020-tól Seratoval is), ekkor minden sávnak jut külön keverő csatorna, a bal oldali deck-el a 3-as vagy 1-es csatornát kezelhetjük, a jobb oldalival pedig a 2-es vagy a 4-est. A deck csatorna váltása kicsit eldugott, mivel nincs rá dedikált külön gomb – Short cut módba kell rakni a kijelzőt és azon tapicskolva válthatjuk, hogy az egyik másik deck melyik sávot irányítsa. Ilyenkor is jól jön a Jog-ban lévő kijelző, mert egyből láthatunk minden infót arról mi szól stb.
- 4 sávon továbbá vegyes módokban használható a pult/keverő. A korábbiakból egyértelmű, hogy úgy ha pl. két külső eszközt kötünk a bemenetekre, a másik 2 csatornán pedig USB-ről játszunk, vagy akár MIDI-zhetünk is ezeken.
- A MIDI és az USB lejátszás egyszerre is megy, egy időben 4 sávon! (1-2 USB, 3-4 MIDI) Ez a mód azért is fontos, mert a pult DVS képes! Tehát akár timecode-ozhatunk külső bakelit lejátszóról a 3-as, 4-es csatornán, miközben mondjuk USB-ről szól valami 1,2-es csatornákon. Sajnos nincs DVS-em, ezért ezt nem tudom kipróbálni, de ez azért egy előnyt képez az RX2-vel szemben, illetve plusz értelmet ad a 4 sávnak.
Fontos plusz a 4 sáv kapcsán, amit az RX2 nem tud: LINK-elhető a pult más LINK képes lejátszókkal (pl. CDJ-2000 vagy XDJ-1000, stb.). A LINK természetesen oda-vissza működik, tehát betölthetünk zenét az XZ-re a külső eszközre csatlakoztatott pendrive-ról/SD kártyáról. Ez visszafele is igaz, az XZ-re csatlakoztatott USB-ket is látni fogják a LINK-elt lejátszók. Szerencsére külső switch-el sem kell szerencsétlenkedni, a pult hátulján 3db RJ45 aljzat van erre a célra. Kedves barátom extrém kérdésére az volt, hogy két XZ összelinkelhető-e egymással? Nos erre nem találtam bizonyítékot, és nyilván kipróbálni se tudtam, de véleményem szerint a válasz: igen. :D
Kissé megtévesztő lehet a specifikációban feltüntetett 3db USB bemenet. 2 db pendrive (vagy külső USB adattároló) csatlakoztatható, a 3. USB aljzat a szokásos hátlapi, számítógép csatlakozáshoz van. Egyébként USB-vel csatlakoztatott PC-t vagy MAC-et használhatunk PRO DJ LINK (azaz export) módban és Rekordbox DJ, tehát controller módban is (Performance). LINK-elni Rekordbox-ot hálózaton keresztül is lehet. (RX2-höz csak USB-vel csatlakoztatható Rekordbox)
Rendszeres olvasóim tudhatják, hogy fontosnak tartom a mérőhidakat, vagyis itt nevezzük inkább kivezérlés jelző ledsornak. Nos, nem akarok szőrszálat hasogatni, de vannak érdekességek ezen a téren az XZ-n. Először is, csatornánként 11 db LED van (ami 1-el kevesebb az RX2-nél). Nyilván ez nem a világvége, de kicsit eltér a kiosztás a szokásostól, az RX2-n a 8. led a 0dB, míg az XZ-n a 6. és aztán a led-ek második fele már mind pluszban, egészen +15dB-ig! Tehát mi van ha megszokásból zenélünk: "alig világít néhány LED, pakolok még rá..." :D Tudom, hogy ez szakmailag borzasztó, de nagyjából így szokott történni. Sőt tovább viszem: a sok sárgába/pirosba hajszoló fél-süket -nek további tereket nyit ez a "lehetőség". Ha ezt a kérdést több szakértelemmel vizsgáljuk meg, akkor egyértelmű, hogy a mínusz 10 dB alatti értékeknek DJ körülmények között senki se veszi hasznát, ezért nem kár érte. A több ledet úgy lenne jobb felhasználni, ha a 0 dB környékén mondjuk nem hármasával skáláznák, hanem egyesével, így részletesebb információt kapnánk (mit nem adnék ezért, mix felvétel készítéskor főleg!!) De hát a Pioneer nem ezt tette, hanem egy jó nagy kupac led-et ad nekünk a plusz tartományban, egészen +15dB-ig - ahova már Elon Musk lövi a rakétáit. Maradjunk a szakszerű vizsgálódásnál, nincs olyan nagy baj a néhány plusz dB-s jelszinttel, ha az képes normálisan (úgymond megfelelő felbontásban) megszólalni/kimenni.
Nos, stúdió körülmények között kísérletezve a következőt tapasztaltam: a csatornán 0dB felett elkezdődik némi veszteség a jelből, nem torzítás hanem veszteség, ez digitális jelfeldolgozás nyilván. +3dB-ig még csekély mértékű de megfelelő körülmények között ez észrevehető. Ezután persze drasztikusan növekszik (nem lineárisan) a veszteség a hangból, majd +9dB felett teljes szétesés következik. Azért elmondható, hogy +6dB-ig egész ügyesen megoldja a processzor, de ha jó dinamikát és részleteket szeretnél, akkor ne told 0dB fölé! A masteren egy kicsit máshogy alakulnak a dolgok, azon 0dB felett azonnal észrevenni a szétesést, 3dB felett pedig már torz a hangkép. Tehát kimondhatjuk, hogy a 0dB még mindig szent, csak ügyesen veszi a süket-vak discosok mellékhatásait a pult. Ahogy ez elmondható egyébként a DJM 800, 900-asokra is. A UTILITY menüben megtalálható egy PEAK limiter, azonban szinte semmi hatást nem fedeztem fel működésében, miközben brutális mértékben engedtem a kimenetet "száguldani".
Szintén a 4 keverő sáv és a méretek kordában tartása végett teljesen új és szokatlan helyre került a Master szekció, a jobb oldali deck tetejére. Ez bizony egy áldozat (vagy kompromisszum, ahogy tetszik). A master kivezérlés jelző sokkal jobban figyelemmel tartható a csatornák mellett vagy között, ahogy minden más eddigi nagyobb pulton is volt. Ráadásul rontja a könnyű és gyors leolvasást az is, hogy 90 fokban el kellett fordítani, tehát a csatorna ledsorral ellenben itt vízszintesen vannak a ledek sorban. A master potit sikerült talán annyira eldugni, eltolni, hogy ne tekerjük meg lendületből, de azért szokni kell. Nyilván a masterhez nem nyúlunk túl gyakran, lendületből meg pláne, de ebben a szekcióban van a monitor (both) hangerőszabályzó is, amit viszont a legtöbben elég sokat tekergetünk. A problémát fokozza az XZ új képessége is, a 3 sávos (LO-MID-HI) master EQ. Ennek a 3 potmétere is itt található, ezért igényel megszokást és több odafigyelést a használat mindenkinek. A master EQ-n biztos sokan megemelték a bal szemöldöküket, de nem haszontalan dolog ez. Nagy klub körülmények között ez nyilván teljesen felesleges. Sőt, valódi fegyverként használható, ami hangtechnikus életek kioltására alkalmas! :) Utility menüben állítható, hogy az EQ csak a master-re vagy a monitor kimenetre is vonatkozzon. Hiányolom viszont a teljes kikapcsolás lehetőségét, esetleg csak a monitorra való engedélyezést. Ez talán firmware-el javítható a jövőben. Nagyjából a nagy klub és fesztivál felhasználáson kívül minden más helyzetben, kisebb aktív cuccok mellé, netán régi zenét játszó dj-knek hasznos képesség ez az XDJ-XZ-től.
Ahogy az RX-eken is, itt is készíthetünk közvetlen felvételt a teljes masterről, a kettes USB-be dugott adathordozónkra. Ez egy remek lehetőség mix készítéshez, az újdonság az, hogy most már állíthatjuk ennek a jelszintjét. Igaz csak pár lépcsőben. A UTILITY-ben találjátok, USB OUTPUT LEVEL néven (-5, -10, -15, -19dB). Tudjátok, hogy nyugodtabban hajthassátok mix felvétel közben is +15dB-ig a csatornákat...bocs a szarkazmusért, nehogy így tegyetek, kérlek!
A hátlapi csatlakozók a szokásosakat hozzák, illetve már kiemeltem a 3 db hálózati RJ45 aljzatot. A master természetesen szimmetrikus és szerencsére a monitor/booth is (RX-eken is). Egyesek felfigyelhetnek a hátlapon lévő SEND aljzat párra, ami mondhatni kissé magányos, mivel RETURN-t nem találunk hozzá. Tehát erre valamelyik sávot, esetleg az aux-ot kell beáldozni. Külső effekt hiányában ezt nem tudtam tesztelni miként működik, a User Manual szerint ekkor a BEAT FX selector-át "External device" módra kell kapcsolni, de ilyen állása nincs a kapcsolónak. Ha erre valakinél meg van a megoldás, szívesen fogadom (és kiegészítem a cikket).
FLAC és ALAC lejátszási képesség továbbra is elmarad, ez az RX-ekből is hiányzik. Megmarad egyelőre a Nexus-oknak. Akik eddig megszokták ezt, talán továbbra is túlélik. Minden mást támogat, wav-ot is.
Igazi nyalánkság, hogy ha felcsatlakoztatott USB adathordozóval kapcsoljuk le a pultot (power off) akkor minden elsötétül, ahogy azt várjuk, kivéve az USB-t. Mert azon rajta hagyja a villanyt addig, amíg magától szépen leválasztja az eszközöket. Ez aztán a figyelmesség az XZ-től, köszi! Mindig válasszátok le az USB-t mielőtt kihúzzátok! Elég gyakori a "kitépés" miatt eldöglött adatbázis, aztán meg jön a sok anyázás, hogy a Rekordbox xar és a pultok meg fagynak… imádom! :)
Nem egyszerű a hangminőség meghatározása egy ilyen pultnál. Nyilván nagyon pro körülmények között értelmezve. Az RX-eket néhány helyen érte kritika már, ezért egy komolyabb összehasonlítást végeztem nem régen, de aztán nem publikáltam az eredményeket még. Itt most pár szóban a konklúzió: az RX2 hangminősége bőven hozza a korábbi DJM keverők szintjét, sőt a legtöbbnél még jobb is. A DJM-900 Nexus az egyetlen házon belüli (Pioneer) keverő amitől jobb hangképet (felbontást) kapunk mint az RX2-től. (DJM-2000-et nem teszteltem, sok mást igen) A "jobb" persze jelenthet sok mindent, nem szeretem az ilyen felületes meghatározásokat, de nem akarlak bevinni titeket az erdőbe. Ennyi itt most bőven elég, ahogy az RX2 hangképe is, a felhasználási körülmények 98%-ában. Ugyanis sokkal többet vesztünk a hangképből az így-úgy szóló zenék miatt, amiket a legtöbben játszanak. Ha oda figyeltek a lehető legjobb zenei alapanyagokra, akkor mindenkinek elég jól fog szólni az RX2 és az XZ is, mivel szerintem teljesen megegyezik a "hangkártya" bennük. Ja és persze tartsátok be a korábban említett dB határokat is! Sajnos teljesen elhagyják a hangra vonatkozó adatokat az egybe pultok specifikációból, ezért csak a fülemre tudok hivatkozni esetükben. Nyilván szétszerelésig és laboratóriumi mérésig azért nem megyek el…
A Pioneer XDJ-XZ egy remek pult, a legtöbb dj reális igényeinek abszolút megfelelő. Egyetlen jelentős hátránya talán a mérete. A Jog és a benne lévő kijelző szuper, ahogy a BEAT FX és a 4 sáv adta lehetőségek is. A DVS képességet is kiemelném, illetve a Serato támogatás miatt is sokaknak lehet kiváló választás.
...vagyis inkább váltani erre a pultra? (mert inkább ez a jellemző) Érdekes vásárlási iramot hozott az XDJ-XZ pult megjelenése. Hónapok óta azt látni, hogy úgy vadásszák a vevők az eladó XDJ-RX-eket, RX2-ket, sőt még a 2000-es pultok is elég ritkák voltak a használt piacon. Most viszont fejvesztve rengetegen árulni kezdték a pultjukat, teljesen egyértelmű, hogy XZ-re váltás reményében. Nyilván elsősorban mindenkinek a pénztárcája dönt, de a legtöbben szerintem nem gondolták át ezt rendesen, vagy csak nem volt rendelkezésre álló megfelelő leírás a pultról. Remélem tehát, hogy az írásommal segítek mindenkinek tisztán látni.
Az XDJ-XZ egyértelműen több funkciót kínál, mint az XDJ-RX(2). A kérdés az, hogy megéri-e a jelentős többlet árat?! Egy használt RX-ről váltani rá nagyjából duplájába kerül (tehát pluszba még egy RX(2) ára). Nincs ez arányban azzal, amennyivel többet nyújt. Ha nulláról kell indulnunk és új pultot venni, akkor pedig nagyjából 40%-os többletet jelent az XZ, ez már jobban fedi a valós különbségeket. Ne feledjük azonban az XDJ-XZ hátrányát is, ami a súlya és a mérete (ezt is részletesen kifejtettem feljebb), mobil dj-knél ez akár teljesen kizáró ok is lehet. Az viszont biztos, hogy továbbra is az XDJ-RX(2) a jelenlegi legjobb ár-érték arányú Pioneer pult.
Érdekes a helyzet a jelenleg 2000-es (bármelyik) pult tulajok számára, ugyanis akkora az árkülönbözet, hogy még akár egy 8-10 éves pult eladásával is simán tudnak XDJ-XZ-re váltani (és még talán pénzük is marad). Feltéve persze, ha ezek után akad bárki is, aki megveszi ilyen "horror" áron a régi pultjukat – ahelyett hogy Ők is inkább egy vadiúj XZ mellett döntenének. Persze mondanom sem kell, a jelenlegi csúcsot képviselő Pioneer pult, a NXS2, (újonnan) közel háromszorosába kerül az XDJ-XZ-nek. Természetesen ennyivel többet közel sem kapunk tőle, sőt. (A CD olvasás képessége nyilván nem szempont már.)
Vajon várhatunk-e új flagship pultot a Pioneer-től? Esetleg ilyen all-in-one készülék formájában akár? Találgatni lehet, de higgyétek el, ez elsősorban gazdasági alapon dől el (mivel lehet a legnagyobb bevételt elérni). Ettől eltekintve véleményem szerint ha jön új nagy pult, akkor az különálló egységekből fog állni és csak amolyan "NXS3" -féle lesz (kijelzővel a Jog-ban, 8 PAD-al, stb.), sőt ezt a készüléket is inkább XDJ-2000-ként tudom elképzelni (tehát önállóan 1 player és CD nélküli). Ha várható lenne a közeljövőben valami nagy "csoda", akkor annak a jelei benne lennének az XDJ-XZ-ben – de nincsenek. All-in-one formában pedig kétlem, hogy jönne egy még nagyobb pult, ezt szintén a gazdasági szempontok zárják ki. - Persze ez csak az egyéni véleményem -
A végére hagytam a Denon témát, és szeretném gyorsan is helyre tenni. A Denon vs Pioneer háború sokkal nagyobb a hívőkben (és lázadókban), mint valójában a két márka között. Természetesen egészséges konkurencia harc létezik, de közel sem olyan súlyos mint a legtöbben gondolják. A márkáknak az eladás számít, és az sokkal komplexebb képlet alapján dől el, mint sem hogy az nyer akinek a pultja több layer-en képes lejátszani. Lehet összeméregetni a funkciókat vagy az árakat, de a legtöbb esetben nem ezek alapján dönti el senki, hogy melyiket vásárolja meg. Ha eltekintünk a gazdasági szempontoktól, akkor pedig az nyer a vásárló számára, amivel a leghatékonyabb vagy kényelmesebb a munka. Ha évek óta Pioneer-ről játszik valaki, akkor ahhoz a logikához szokott és minden változás csak felesleges nyűg. Nem beszélve mondjuk egy felépített zenei adatbázisról, amibe irdatlan munka nyugszik, erről váltani egy másikra mindenkinek fáj. A fájdalmat pedig csak a mazochisták szeretik. Hogy ez mekkora fájdalom is valójában, annak szeretnék egyszer utána járni, de ehhez egy tartós tesztre lesz szükség egy Denon-al, amit nem egyszerű leszervezni. Ha kivitelezhető lesz egy ilyen, ígérem belevágok, és megtudjátok a mocskos igazságot! :)
Ezt leginkább az határozza meg, hogy korábban melyik márkát használtad, melyikre vagy berendezkedve, melyiket szoktad és szeretted meg. Nem zenéltél még korábban? Akkor pedig a kitűzött céljaidban kell keresni a választ, várhatóan hol és miről fogsz zenélni a jövőben. Hosszasan tudnám tovább vinni a témát, de nem szeretném (ebben a cikkben). Abban biztos vagyok, hogy a márka váltók száma egészen elenyésző, jelenleg pedig a Pioneer felhasználók lényegesen többen vannak. Nem buzdítanám a Denon-osokat, hogy vegyenek Pioneer-t és fordítva sem.
Régi Pioneer felhasználó vagyok, de a cikkemben leírt véleményem továbbra is teljesen független. Nem támogat/szponzorál semelyik márka vagy kereskedés. A pultot csupán jófejségből kaptam kölcsön a dj-sound-light.hu-tól, így az a minimum, hogy megemlítem őket. Szuper jó fejek, mert a legelső szállítmányból kaptam, így készülhetett el ez a teszt idejében! Remélem sokatoknak ezúttal is tanulságos és hasznos volt az irományom.
Én egyelőre megmaradok az XDJ-RX2-esemnél, de ha valaki támogatná a munkámat és nagyvonalú ajánlatot tenne rá, akkor utána vennék egy XDJ-XZ-t, hogy tartós tesztet készíthessek nektek :)
by DANEE DEE